Visszhangosak az üresen tátongó folyosók. Dübörgő fürge lábak, szapora könnyű léptek verték fel a Mardekár vár csendjét. S éles vidám gyermeki kacagás. Türkizes zöld lakkozott lánykacipő csattogott a csigalépcső kövezetén. Az apró gyerektenyér a fordulóban a kőfalat súrolta, hogy megkapaszkodjon a lendülettől. Fehér harisnyába bújtatott vékony lábszárak villantak a lőrések apró ablakaiban. Már csaknem a csarnokba ért, amikor kifulladva, nevetve megállt, hogy kifújja magát. Bal lábát felhúzta a szoknyája alá. Térdig érő velencei csipkeszegélyes babérzöld bársonyruhában feszített a fekete hajú élénk kék szemű kislány. Fekete szempillái mögül különös szemvillanással várta, hogy beérje a zöld pikkelyes hosszú kígyó.

-         Nagini! Nem adom neked úgysem! – szorította a gyomrához a jobb kezében szorongatott fuldokló pici békát. Egészen aprócska volt még. Bánatosan kuruttyolt, felfújta magát, majd lomhán engedte ki a levegőt. Dülledt szemeit rémülten meresztgette a sziszegő kígyóra.

-         Egyetlen falat a fél méregfogamra nem több! – sziszegte hízelgően Nagini.

-         Menj kérj apámtól ebédet! – nevetett Scathach, s kezével el akarta hessegetni a köré tekergő kígyót.

-         Ne fend rá a fogad!  -emelte a magasba Scathach a békát, s szembenézett az állattal. – Őt most kinéztem magamnak.

-         Úgyis elkapom! – siklott közelebb Nagini, s fenyegetően Scathach felé kapott.

-         Juj nem! – sikoltott Scathach, s izgatottan továbbrohant, hátra – hátrakapva a fejét, vajon követi-e még a kígyó.

-         Kicsi Scathach hova sietsz? – sziszegte a kígyó a kedveskedő mondatot.

-         Scathach Voldemort! Azonnal hozd vissza azt a békát és tegyél rendet a terráriumban! – Bella állt a csarnok túlsó végében, csípőre tett kézzel. – Miről beszélgettél azzal a szörnyeteggel? – nézett morcosan Bella a kígyóra, hogy már megint nem tudja, lánya miről beszélget és mit mond. Zavarta, hogy vannak mondatok, vannak szavak és dolgok, amik rejtve maradnak előtte, akár egy másik kódrendszer. Egy másik nyelv, amit ő nem ért.

-         Várj még! Csak egy kicsit! Még a bástyára fel akartam szaladni! – kérte Scathach esdeklő szemekkel anyját.

-         Kihűl az ebéd! Ráadásul az én lakosztályomban óriási a felfordulás, amit okoztál! – intette maga elé a lányát Bella. Scathach megtorpant. Lehajtotta a fejét és Naginira majd a kezében szorongatott félájult békára nézett. Bella várakozóan figyelte a kislányt.

-         Scathach fogadj szót és menj tegyél rendet anyádnál! – érkezett a csarnok sötétjéből a sziszegés. Bella odakapta a fejét. Voldemort alakja sötétlett akár egy árny az oszlopcsarnokban. Scathach elsuhant apja mellett, anyja lakosztálya felé.

-         Mit mondtál neki? – kapta a szemét férjére Bella.

-         Hogy olyan békává változtatom, mint amilyet a kezében tart – rándult felfelé Voldemort szája széle.

-         Hatásos volt. Lehet most már én is transzmutációval próbálkozom Scathachnél – mosolyodott el Bella elgondolkodó arcot vágva.

-         Utána nézek, hogy nem e kóborolt el másfelé – paskolta meg Bella kézfejét Voldemort, s talárlibbenéssel lánya után eredt. Scathach anyja jósdájában guggolt egyik helyről a másikra, a szekrények alól igyekezett kirángatni a szanaszét ugrált békákat.

-         Gyere ki te rusnya dög! – morogta neki Scathach.

-         Anyád kísérleti állatairól beszélsz Scathach – ért hozzá Voldemort, s halálosan fehér pókujjaival megsimogatta  a selymes fekete gyerekhajat. A fekete hosszú haját smaragdköves pillangós ezüstcsatt tartotta össze, csak félig tűzték fel az éjszín hullámokat. Voldemort ujjbegyével megérintette a hűvös ékszert, s átsimította lánya fejét.

-         Undok! Nem érem el! – nyújtotta hófehér karjait Scathach a sarokba brekegő béka felé.

-         Hagyd majd azt kiszedem én. A többit viszont szedd össze – lépett a békáktól hemzsegő toronyszobába Bella. – Hogy tudtad így kiborítani a dobozomat – rázta  a fejét Bella, s pálcaintéssel a kezébe röptette a brekegő állatot. Unottan döfte bele a kését, s futó pillantással végignézte a kiterített békát.

-         Mi hír? – figyelte vörös szemeivel a nőt Voldemort.

-         A Malfoyok jönnek délután – söpörte a szemeteskosárba a béka maradványait Bella.

-         Velük jön Deimos is? – pislogott apja felé Scathach.

-         Édesanyád is jelen van ifjú hölgy! – fordult a békák közt guggoló lánya felé Voldemort.

-         Deimos is velük jön? – kérdezte meg Scathach szemét forgatva. Voldemort hűvösen biccentett.

-         Kizártok a beszélgetésetekből – szuszakolta a békákat Bella a ládákba. – Kirekesztettnek érzem magam. Scathach hol sároztad így össze a harisnyád? – mérte végig lányát Bella, s pálcaintéssel letisztította a sárpöttyöket a fehér harisnyáról.

-         Ezt megtarthatom anya? – emelte meg Scathach még mindig ölében dédelgetett kis kedvenc békáját.

-         Vigyed – sóhajtott Bella. – De az ebédnél látni sem akarom. - Nagini körbesiklott a család körül. – Mit duruzsolt? – zárta be a békáit Bella egy öles régi szekrénybe.

-         Hogy ő szívesen venné a békát az ebédnél – fogta kézen Scathachot Voldemort.

-         Eszem azt a kis mohó gyomrodat, te tünemény! – nyomott puszit Bella Nagini hűvös fejecskéjére, s vékony ujjaival átfogta Nagini kis fejét a puszi idejéig. Scathach a markába kuncogott, miközben  másik kezével apja hatalmas kezét szorongatta. Bella belekarolt Voldemortba, s hármasban indultak le az ebédlőbe. – Scathach! A békát hagyd kint! – szólt rá Bella a lányára.

-         De anya! Akkor elugrál! – tiltakozott Scathach.

-         Ne tedd az asztalra! – ráncolt a homlokát Bella látva, hogy Scathach kezében csúszkáló izgő- mozgó nyálkás lény, már készülődik az asztal közepe felé. – Felfordul tőle a gyomrom! – szorította háborgó gyomrára a kezét Bella.

-         Add ide a pálcád apa! – nyújtotta a kis kezét Scathach. Voldemort hideg nyugalommal nyújtotta át a csinos fekete pálcáját lánya kezébe. Scathach komoly arccal száját csücsörítve igyekezett egy kis varázslatot is kifacsarni a pálca hegyéből. A békára ütött.

-         Most halálra vered vele? – figyelte lánya ténykedését Voldemort.

-         A te módszered – húzta el a száját Bella.

-         Ne emlékeztess, hogy te is egy vagy a várban tartózkodó inferusok közül – sziszegte neki Voldemort.

-         Számító hideg kígyó  - csapta hátra fekete tincseit Bella, s flegmán illanóra gyújtott. Voldemort a füléhez hajolt.

-         Elhasznált mardekáros szajha – villant Voldemort vörös szeme, ahogy Bella fülébe súgta a megjegyzést.

-         Nincs nálad pálca Nagyuram – figyelmeztette fenyegető hangon Bella, ahogy Voldemrot felé fújta a lótuszillatot. Voldemort elakadt a lélegzetben. Kitette az abroszra saját pálcáját Bella, és finoman megütögette.

-         Nem minden a pálca  - húzódott vissza Voldemort fölényes elégedettséggel. Ekkor fröccsent mindkettejükre a béka bele. Scathach átszúrta a békát a pálcával.

-         Upszi! – csúszott lejjebb Scathach a széken bűnbánó mosollyal. – Véletlen volt – mosolygott a békabelektől csöpögő szüleire. Voldemort és Bella arcát törölgetve a szalvétájukba összenéztek.

-         A te lányod! – vágta oda foghegyről Bella.

-         A te lányod! – sziszegte vissza Voldemort egyazon időben.

-         Khm. Lord Voldemort megkérhetném, hogy tüntesse el a tetemet az étkezőasztalunkról?  - pöccintette a hamut maga mellé a földre Bella.

-         Természetesen Lady Voldemort, amennyiben, elnyomja az illanóját  - biccentett fagyosan Voldemort.  – Kisasszony, ha szabadna a kis kezét! – kérte lánya kezét Voldemort, s Mardekár-címeres asztali szalvétájával letörölgette a békanyálat lánya kezéről. Scathach lábát lóbálva szabályos tejfogait szüleire villantva mosolygott teljes elégedettséggel. Bella gonosz mosollyal Voldmort boroskupájába nyomta el az illanóját. Mire Voldemort visszafordult, egyetlen intésére cserélték a kupát, s hideg elégtétellel nézett farkasszemet Bellával.

-         Anya kaphatok egy másik békát? – dobolt kis ujjaival izgatottan az asztalon Scathach.

-         Nem – vette kezébe a villáját Bella, futó pillantást  vetve lányára.

-         Apa akkor választhatok egy inferust tőled? – fordult hozzá Scathach várakozó nagy kék szemekkel. Bella szája széle megrándult, de egyetlen elutasító pillantáson kívül mást nem reagált Voldemort felé.

-         Elég legyen a kártékony játékaidból Scathach! – sziszegte Voldemort Nagini fejét lejjebb nyomva az asztal alá. Nagini az asztal alá tekeredett, s békésen várta, hogy befejezzék az ebédet.

-         Olyan furcsát álmodtam az éjjel! – sziszegte Scathach elkomolyodva. Voldemort szeme résnyire szűkült, de nem kérte meg lányát, hogy váltson párszaszóról.

-         Telihold volt – felelte foghegyről.

-         Nem is lenne szabad elmondanom, mert tudom, hogy rosszakat gondolnál rólam – halkult el Scathach sziszegése, s a tányérjába hajtotta a fejét, apja kutató tekintete elől.

-         Mi volt az álmodban Scathach? – puhatolódzott Voldemort.

-         Egy árnyék, egy fekete árnyék – kapta fel a fejét Scathach s nedvesedő szemét apjára vetette.

-         Anyádnak mondtad? – lebbent Voldemort szeme a két nő között. Scathach csak a fejét rázta.

-         Úgy gondolod kizárom őt? – emelte meg a szemöldökét Scathach.

-         Álmunkban védtelenebbek vagyunk Scathach, ha gondolod gyakoroljuk az oklumenciát, akarod? – rágta lassan a falatot Voldemort, de fejében lázasan kattogtak a gondolatok.

-         Nem akarom, hogy a fejemben kotorássz! – zárkózott el apjától Scathach.

-         Az árnyak nem jelentenek jót Scathach – intette óvatosságra lányát Voldemort.

-         Nem értenéd – kapta el a tekintetét a vörös szemekből Scathach.

-         Nem, sokszor nem értelek Scathach – bólintott Voldemort.

-         Ahogy én sem téged – mosolygott rá Scathach.

-         De te még kisökör vagy hozzám képest – kacagott fel Voldemort.

-         Örülök, hogy jól szórakoztok – morogta Bella lánya és Voldemort kettősét méregetve.

-         Ne haragudjon Lady Voldemort, de a lánya lenyűgöző mint mindig – csókolt kezet Bellának Voldemort.

-         Minden rendben Scathach? – kutatta lánya arcát Bella. – Reggel el volt húzva a sötételőd.

-         Csak fényt akartam a szobámba – mosolygott lefegyverzően szüleire.

-         Akkor megnyugodtam ,hogy nem szöktetni akart valaki – nevetett fel Bella. Scathach elpirult és lecsúszott a székről. – Most már mehetek játszani? – toporgott egyik lábáról a másikra.

-         Siess! De nehogy elbóklássz! – küldte utána Naginit Voldemort.

-         Ma olyan furcsák voltak a fényviszonyok…mintha nem is árnyékok vetődtek volna a falakra… -  követte lánya szökdelését a szemével Bella.

-         …hanem árnyak – fejezte be helyette a mondatot Voldemort. Kimérten törölgette a szája sarkát a szalvétával. Bella Voldemortra kapta a tekintetét.

-         Ez jelent valamit?

-         Semmit – nyugtatta Voldemort, Bella kézfejét simogatva. – Az éjszaka megnyíltak a szférák egy kicsit…napforduló. Nyugodjon meg Ladym! Szemmel tartom a fantomokat nappal és éjszaka egyaránt! Scathachot senki sem bánthatja – mosolyodott el futólag, s kiitta a bort a serlegéből.

-         Úgy legyen – szorította meg Voldemort ujjait Bella, s újabb lótuszillanót keresett elő a zsebéből.