Fekete füst lengett a földről, akár a lángok, egyre magasabbra csaptak. Az üstdobokat rezegte a fekete márvány. A lelkekben rezgett a dallam, csak érezték inkább a zenét, nem hallották. Ahogy a füst végre kezdett oszlani és felfelé szállni, meglátták a földön fekvő fiatal nőt. Áttetsző fekete csipkeruhája gótikus stílust idézett. Légies, hosszú harangujjak visszacsúsztak a magasba nyújtott karcsú elefántcsontszín karokon. A füst szinte túlvilági izgatottságot adott a különös táncnak. A fehér karok visszaestek a mellkasra, majd kitárta karjait a jéghideg márványra. Kínzó lassúsággal araszolva csúsztatta fel a vállait, és a térdét az üstdobok lassú búgásával egy ütemben. Fejét hátrahajtva, haja a földet söpörve ringott. Újabb adag füstöt pumpáltak a tánctérre. A sűrű füstön át halványan sejlett, hogy Scathach meglebbenti hosszú fekete pilláit, feketével kihúzott hatalmas mélykék szemei igézően villantak. Még mindig a kéjes emelkedő pozícióban vállaira csúszott lenge csipkeruhában feküdt a márványon, amikor hatalmas döngéssel belökték a bejárati ajtót, és egy kecses szürkés thesztrál vágtatott végig a tánctérig, utat törve magának a nézőközönség között. A fiatal fiú leszökkent, róla, szőke haja lebbent a mozdulatban, s  a szája elől még nem vette el a fekete selyemsálat, amit a vágtában kötött magára. Fekete bőrkesztyűs kezét a nő felé nyújtotta, s Scathach erősen ragadta meg a férfikezet, s a férfi felrántotta a földről.

-         Bocs, hogy késtem – morogta a sál mögül Deimos.

-         Már megszoktam – lökte el Scathach a fiút, s a két fiatal az üstdobpergéssel egy ütemben kerülgette egymást. A társaság lelkesen tapsolt, gondolván, hogy a bemutató része volt a látványos bevágtatás Deimos részéről. Scathach fekete csipkeruhája hosszú uszályban végződött, ami most a nagy léptekkel úgy csúszott mögötte, akár egy palást. A szürke és a kék tekintet összevillant. Deimos elkapta a lányt, s néhány lépést együtt tettek meg, tolva maga előtt Scathach karcsú testét. Scathach a fiúhoz simulva belélegezte a fiú arcszeszét, s futó érintéssel átsimította a puha arcot, majd újból eltolta a fiút.  Gyors irányváltásokkal kerülgették egymást, majd igazán csak a karjukat keresztezve táncoltak. Harcos tánc volt, harcos időkhöz.  Tele nagy karlendítésű harcmozdulatokkal, párbajban suhogó pálcalendítésszerű mozgással. A zárás egy emeléses forgás volt.  Scathach levegő után kapva ellépett Deimostól, s egyetlen csettintésére egy karcsú fekete macskaugrott a karjaiba. A macskát lekövetve siklott utánuk Nagini. Scathach elmaradhatatlan kísérője.

-         Scathach lenyűgöző voltál mint mindig – karolt a lányba Freyja, fekete boáján csüngő apró macskakölykökkel. – Maradjatok még egy hónapig! – invitálta Deimost is.

-         Lehetetlent kérsz drága Freyja hiszen tudod – csókolt kezet a nőnek Deimos.

-         A varázsvilág és vezetők! – sóhajtott Freyja. – Az élettől fosztanak meg minket – bújt fekete prémje mögé Freyja. – Örülök, hogy mégis visszaértél Deimos – kacsintott a fiúra Freyja, s több tucat apró szőrös kismacska uszályát maga után húzva továbbment a folyosón. Scathach szempillái leereszkedtek, az ajtajának támaszkodott.

-         Bejössz? – búgta anyját meghazudtoló felkínálkozással Scathach.

-         Későre jár az idő – kapta idegesen a fejét a folyosó végébe  Deimos, menekülve Scathach ragadozó tekintete elől.

-         Éppen azért – bújt közelebb Scathach, s lehúzta Deimos szája elől a selyemsálat. Várta a csókot, mint már annyiszor. De a fiú soha nem tette meg.

-         Scathach? – Deimos szemében ismét ugyanaz a bizonytalan fény villant, mint már annyiszor. Scathach felkapta a vizet. Dühös sóhajjal nyomta be háta mögött az ajtót.

-         Jó éjt fiúcska! – csapta be Deimos orra előtt az ajtót. Deimos egy ideig még zavartan topogott a lány ajtaja előtt de végül elindult a saját vendégszobája felé.

-         Korán visszatértél – fordult meg lila és narancssárga színkavalkád fátyolerdejében Gesztenye.

-         Nem volt kedvem maradni – fújtatott Scathach, Nagini hűségesen siklott utána.

-         Megérkezett Deimos is – nézett jelentőségteljesen Gesztenye.

-         Pontosan. Mond mit csinálok rosszul? – rogyott le saját fekete fésülködőasztalához Scathach. – Vissza akarok menni. Nem érzem már itt jól magam.

-         Anyádék orra előtt még annyi lehetőséged sem lesz mint itt – figyelmeztette Gesztenye, újabb fátylat keresgélve a széles bőrönd alján.

-         Mond meg őszintén rosszul csinálok valamit? – követte Gesztenye széles csípőjének ide-oda ringását Scathach, ahogy a lány letérdelve próbált közelebb jutni egy-egy anyagdarabhoz.

-         Miért nem fogod fel, hogy fiatal még hozzád? – vetette oda a válla felett Gesztenye.

-         Tizenhat éves. Tíz éve várok rá! – csattogtatta smaragdköves csattjait Scathach.

-         Fél tőled – állapította meg Gesztenye.

-         Tőlem? – kacagott fel hidegen Scathach. – Semmi oka rá!

-         A helyében én is félnék – jegyezte meg Gesztenye.

-         Mi miatt? – nézett gyanakvóan barátnőjére Scathach.

-         Hát ezért – vágta Scathachhez a bordó szalaggal átkötött vörös bőrkötéses könyvet. Scathach elkapta a jól ismert könyvet: „A szerelem ízei” – bájitalok, vágygerjesztők, receptek a gyönyörhöz. – írta Blaise Zabini. Scathach leejtette a könyvet az asztalkára.

-         Igen és? – vonta fel unottan a szemöldökét Scathach.

-         Mégis mennyit akarsz megitatni Deimossal? – rántotta ki lelkesen egy élénkpiros sálját Gesztenye.

-         Annyit, amennyi elég ahhoz ,hogy belém szeressen – sóhajtott Scathach.

-         Mond Nagini nem árulkodik? – méregette a kígyót Gesztenye.

-         Nem, ő az én titkaim őrzője – simogatta meg Naginit Scathach.

-         Nem kényszerítheted hogy szeressen. Ráadásul azt hiszed nem készítették fel az ilyesmire? Elvégre ez a Zabini az apja legjobb barátja. Deimos bizonyára személyesen is találkozott az illetővel.

-         Akkor majd én is találkozom vele – lapozta fel a könyvet Scathach. Gesztenye félbehagyta a fátylak válogatását, s leült Scathach mellé.

-         Nos? – dugta közelebb izgatottan kivörösödött fejét.

-         Mi az, hogy nos? – kérdezte Scathach hűvös nyugalommal.

-         Melyiket főzzük ki? – kacsintott Scathachra.

-         Tudtam, hogy számíthatok rád – nevetett fel Scathach.

-         Nézd itt azt írja: ha a férfi hirtelen nem érzi elég erősnek magát, hogy élvezetét lelje a nőkben egyen gyömbért, mézet, szegfűszeget, fahéjat, szerecsendiót… komolyan ennyi mindent? – hitetlenkedett Gesztenye.

-         El sem tudom képzelni, hogy ez a pasi nem érzett valaha is elég erőt ilyesmihez – lapozott a könyv hátulján lévő Blaise-ről készült felvételhez Scathach.

-         Hát azt én sem – nyögte Gesztenye.

-         Nem is tudom…azért ezek a hímvesszőkenegetős dolgok elég meredekek – ráncolta a homlokát Scathach.

-         Várd ki hogy egyáltalán hozzáérhess, azokat majd utána készítjük el – dörzsölgette lelkesen a tenyerét Gesztenye. A két lány összenevetett.

-         Azt hiszem nagyon elvetemültek vagyunk – fuldoklott a nevetésben Scathach. – Bár én szimplán elkeseredésem határán. Tíz éve várok rá. El sem hiszem – sóhajtozott Scathach.

-         Blaise a fahéj gyömbér kardamom főzetre esküszik – pöckölgette ujjával a receptet Gesztenye. – A közösülést élvezetessé és erőteljessé teszi. Tessék.

-         Gesztenye tudod ez gonosz dolog volt elolvasni a könyvemet – legyintette meg Scathach.

-         Izgatott mi az amivel a párnád alatt alszol – kuncogott Gesztenye. – S kiloptam a párnád alól.

-         NA jó. Megfogadom a Zabini tanácsot. A kardamomszirupot csináljuk meg – ütötte fel végül a kiválasztott bájitalnál a könyvet Scathach.

-         Hát, én lehet az Arab gyönyörre szavaztam volna – sóhajtozott Gesztenye.

-         Jól van, majd ha Napoca-szerelmedhez megyünk, addigra elkészítjük – egyezett bele Scathach.

-         Reménytelenül szerelmesek vagyunk – állapította meg Gesztenye. – S tudod lehet, hogy ez a sorsunk. Éppen azért, mert nem akárkik a szüleink.

-         Ostobaság – intette le Gesztenye szóáradatát Scathach.

-         És ha nem válik be? – bizonytalankodott Gesztenye.

-         Minden szerelmi bájital hatásos  - keresgélte a kardamomot Scathach. – Maximum erős gyomorpanaszai lesznek, amik elmúlnak. Ha nem, akkor jöhet hozzám, hogy kikúráljam – kacagott fel magas éles hangon Scathach. – Egyébként azt olvastam az ajánlóban, hogy ezek mind kipróbált receptek. Saját válogatás és garantáltan hatásos.

-         Ahogy elnézem, meg tudom érteni – vette le a borítót Gesztenye, hogy Blaise karba tett bájitalüvegek között vigyorgó  képében gyönyörködjön. – Róla hihető, hogy ismeri ezeket és ki is próbálta. Bár szerintem neki magának nem volt ilyenek alkalmazására szüksége.

-         De nyilván őrajta próbálgatták – kacarászott Scathach. – Tényleg  nem venném a szívemre ha megmérgezném Deimost.

-         Hiszi a piszi – kuncogott Gesztenye. – Nem te mondtad, hogy vagy a tiéd vagy senkié? – kérdezte ártatlanul.

-         Ilyet mondtam volna? – állította az asztalra az üvegeket Scathach. – Túl sokat elárulok magamról – rogyott a székére Scathach. – Oké. Itt van minden. Mivel kezdjük? – dugta a fejét Gesztenye mellett a könyv fölé. – Ha elcseszem anya kivág otthonról – morgott Scathach. – Elvégre tőle tanultam a bájitaltant.

-         Az életem tenném rá, hogy tökéletesre főzöd – áradozott Gesztenye. – Nincs olyan amit ne csinálnál jól Scathach.

-         Hízelegj csak. Tudom, hogy félsz, hogy már csak gondolattal megöllek – villantotta démoni mosolyát a barátnőjére.

-         Látod, kimagasló túlélési ösztönöm van, melletted muszáj is – bökte meg Scathachot incselkedve.

-         Hálátlan vagy. A barátságommal élsz vissza! Érdekből! – húzta fel az orrát nevetve Scathach, s hozzálátott az üst felállításához.