Scathach Naginivel az oldalán érkezett meg a találka helyére. Kámzsáját hátravetette, ahogy felért a dombtetőre a fiúhoz. Deimos kezén ismét fekete bőrkesztyű volt, mint általában mindig. Ritkán lehetett kesztyű nélkül látni. Talán ezzel igyekezett leplezni még gyerekesen kisfiús kezét. Scathach könnyedén belekarolt, s már kapkodó léptekkel haladtak a kis vásárfalu határába.

-         Olyan izgatott vagyok, még sosem voltam igazi vásárban. Egy falu, amit csakis a vásár idejére húznak fel. Olyan, mintha előttünk születne, és  hanyatlana, nagyon idillikus – ecsetelte Scathach, ravasz villanással a szemében.

-         Akár egy volt nincs szoba. Ma még itt áll, holnap, már eltűnik. Mit szeretnél? – hajolt meg előzékeny udvariassággal a lány előtt.

-         Azt a mirtuszcsokrot – mutatott Scathach a szépen kötött apró körcsokorra. Deimos megvette, neki s tovább folytatták az újtukat.

-         Keveset voltál Freyjánál – feddte meg a fiút Scathach.

-         A birtokon voltam. Halaszthatatlanul ott kellett lennem – kerülgette az embereket Deimos.

-         Vagy egyszerűen nem mertek velem Freyjánál hagyni – húzta el a száját Scathach.

-         Holnap neked is haza kell menned. A Nagyúr parancsa – emlékeztette Nagini a lányt.

-         Ne légy ünneprontó, ne vedd el az örömöm – sziszegte vissza Scathach.

-         Nekem sem tetszik ez a kacérkodás Deimossal, apád biztos, hogy nem engedné – sziszegte dallamosan Nagini, miközben lágyan hullámzott a földön a vásári asztalkák alatt.

-         De szerencsére ő nem tud róla, igaz? – sziszegte lágyan Scathach. Deimos merengve csendben tűrte, hogy a lány sziszegjen mellette. Hallgatta a lágy kígyónyelvet, bár nem értette. – Ne haragudj! Nagini elvonta a figyelmemet – mosolygott rá Scathach. – Úgy elgondolkodtál! – követte tekintetével Deimos arcmozgását.

-         Csak azon gondolkodtam, hogy hogy lehet, hogy mint te és a Nagyúr képesek vagytok egy állat nyelven is beszélni. Mitől van ez? – kérdezte Deimos kíváncsian.

-         Tudod – húzta távolabb a tömegtől Deimost egy árkád alá Scathach. – Egykor, egy ősünk. Talán még Malazár apja, vagy még korábban, szóval egy ősünk kísérletet vitt végbe.

-         Miféle kísérletet? – sandított a lányra Deimos.

-         Ha igaz a családi mondás, akkor egyetlen csepp…sárkányvér – súgta Scathac bizalmasan Deimos szép ívű fülébe a titkot, s ajkaival szinte súrolta a puha porcot. – Képessé tesz megérteni az állatok nyelvét. De legalábbis egyét.

-         Vagyis sárkányvér van az ereitekben? – hőkölt meg Deimos.

-         Az őseim mindig is bátor és kísérletező emberek voltak. Igen, én el tudom képzelni, hogy igaz, a mendemonda.  A sárkánykarom is csodás erővel ruház fel, és ma is sokan használják. Ahogy a pikkelyeit is. Elképzelhető, hogy a sárkányvérrel való kísérletezést más is megpróbálta, de csúfos véget ért. Veszélyes dolog. Ami Malazárnak sikerült másoknak nem, vagy igen rossz vége lett. Mi vagyunk az utolsók, akik az előnyeit élvezzük – mosolygott Scathach elégedetten.

-         Kivételesnek érzed magad ettől igaz? – mérte végig a lányt csodálva Deimos.

-         Nem csak ettől – felelte kétértelműen Scathach. – Nézd vásári tréfás italok! – húzta a fiút az álruhába öltözött Gesztenye sátra felé. – Veszek neked egyet!

-         Én ezt ajánlanám a kis hölgynek – nyújtotta át a kardamombájitalt Gesztenye. Scathach mosolyogva elvette, s kifizette a főzetet.

-         Gyere kóstold meg! – búgta Scathach izgatottan, s lerántotta a dugót a fioláról. Deimos félszeg mosollyal átvette, s felhajtotta az italt. Scathach izgatottan várta a reakciót. – Nos milyen?

-         Mh édes – nevetett kisfiúsan Deimos.

-         S azon kívül? – topogott türelmetlen várakozással Scathach. Az egyik boltív párkányára dőlt és figyelte Deimos színe változását.

-         Nem is tudom, valami ilyesmi – vigyorgott Deimos s közelebb hajolt Scathach ajkaihoz. Mielőtt hozzáért volna bizonytalanul megállt, de Scathach már nem bírta kivárni, hogy a fiú lépjen, a szájára nyomta az ajkait, s karjaival szorosan ölelte át Deimos tarkóját. Deimos nem hagyta belefeledkezni a csókba. Elhúzódott, s furcsán csillogó szemekkel nézett a lányra. Scathach beharapta az ajkait. – Mellesleg semmi köze a kis erőtlen bájitalodhoz – súgta Deimos nevetve.

-         Tessék? – nyílt tágra Scathach szeme. – Te? Te tudtad?

-         Sejtettem, hogy ebben mesterkedsz. De már két éve rendszeresen szedem – húzta ki a zsebéből a fekete fiolát Deimos. Scathach kikapta a fiú kezéből. „ Szerelmi bájital-ellenszer” Blaise Zabini ajánlásával – hogy mi dönthessünk, ne a szer”

-         Óóóó! – formálta csalódottan Scathach. – Gondolhattam volna ,hogy léteznek ellenszérumok is.

-         Apámék nagyon tartanak tőle, hogy egy őrült nőszemély rámveti magát. Mint például te! – dohogta a bőrkesztyűjébe Deimos.

-         Miért nem mondtad soha!? – csattant Scathach. Nem volt eléggé megfontolt. A rajtakapott csaló kudarácának fájdalma ült ki az arcára, s csalt könnycseppet a szemébe. Lehunyta a szemét, s érezte az örvényt, ami már megint húzta, és zúzta, és szédült tőle. Megtántorodott egy pillanatra. Megrázta a fejét s felpattantak a szikrákat szóró szemei. A kezében tartott ellenszeres üvegre meredt. Fekete pernyével koszolódott az üveg.

-         A francba is! – sziszegte Scathach és a falhoz vágta az üveget. – Majd szerezz be másikat Zabinitől! – kiáltotta a fiúnak és elfutott előle.

-         Scathach várj! – kiáltott utána Deimos.

-         Ne gyere utánam! – fújtatta dühösen Scathach, s lobogó fekete talárja elveszett a vásári forgatagban. Deimos leeresztett karokkal nézett utána, s cipőorrával a széttört üvegdarabokat rugdosta.

Hangos dübörgéssel és csattogással záródtak a bőröndök. A széles szárnyas ajtók felől ismét ruhakötegek röpültek a  bőrönd felé. Szinte mind csipke, brokát, damaszt, bársony, selyem, mind sötét színű. Gesztenye várakozva figyelte mikor csendesedik le Scathach tombolása.

-         Hülyét csinált belőlem! Ő? Nem is! ÉN! És ő vigyorogva nézte végig az egészet! Az egész színjátékomat! Miközben végig tudta, hogy szerelmi bájitalt fogok megitatni vele! Kinevetett! Engem nem lehet csak úgy kinevetni! – sziszegte Scathach. Erőtlenül zuhant a ruhakupacra, s elsírta magát. – Mit gondolhat most rólam? Nem akarok ilyennek látszani a szemében!

-         Ugyan már Scathach! – harapott jóízűen egy almába Gesztenye.

-         Vigyázz azt megmérgeztem! – szólt oda Scathach. Gesztenye kiköpte a falatot. Scathach felnevetett. – Csak vicceltem! – kacarászott hasát fogva.

-         Szemét! – nézett rá durcásan Gesztenye, s újból az almába harapott. – Szóval miért nem nézed a jó oldalát. Deimos tudta, hogy nem fog rá hatni a bájital, mégis megitta, s utána mégis visszacsókolt! – csámcsogott jóízűen Gesztenye. Scathach ledöbbenve meredt a lányra. Mint akit fejbekólintottak kábán bámulta a nagy szájmozgással csámcsogó itáliai lányt. A beálló csendben Gesztenye rágás közben jókedvűen mosolygott a megrökönyödött lányra. – Na?

-         Hogy milyen igaz – nyögte Scathach.

-         Valószínű, hogy Deimos is csak arra várt, hogy kedvező feltételek mellett megtehesse. Elvégre mégsem támadhat csak le,a Nagyúr lányát , mint egy jött-ment boszorkányt. És most ráfoghatta, hogy a bájital hatása alatt tette. Ez adott bátorságot neki, hogy megtegye. Szerintem még rendes is volt tőle, hogy elmondta, valójában nem hatott rá. Ez jelzés volt Scathach! – eresztette le a kezét Gesztenye is ráeszmélve a dologra. – Ezzel elárulta neked, hogy ő maga csókolt meg! Merlinkém milyen tünemény egy fiú! – sóhajtott fel Gesztenye. – Nála rendesebb pasit még nem ismerek. Más simán ráfogta volna a szerelmi bájitalra és kész! És el van felejtve! De hát igen…Malfoy! Nem is akármilyen! – hajította el kedvetlenül az almát Gesztenye. – Egyértelműen tudtodra adta, hogy saját akaratából tette!

-         Akkor is kinevetett – motyogta kábultan Scathach.  – Felajánlkoztam neki, mint egy szajha! Miket gondolhat rólam! Vissza kell fognom magam! Most túl egyértelműen cselekedtem! – adta meg önmagának az utasításokat Scathach. – Otthon ezt úgyis könnyebb megvalósítani – bólogatott hozzá eltökélten Scathach.