Deimos a készlet következő üvegét vette elő. Visszazárta a doboz tetejét, elhúzta a reteszt, s rutinos mozdulattal cseppentett egyetlen cseppet a szájába a fekete fiolából. Ahogy visszatekerte a fiola tetejét kopogtak a szobája ajtaján, s Grainne lépett be hozzá. Rózsaszín hálóköntösben volt, kibontott ébenhajjal. S kezét a háta mögé rejtette.

-         Voltatok a vásárban? – kérdezte halkan a bátyjától. Deimos csak biccentett. – És? – kérdezte érdeklődve  Grainne. Deimos nem felelt csak elpirult. Grainne mosolyogva figyelte bátyja vigyorát. – Jó volt? – súgta halkan Grainne. Deimos megrántotta a vállát.

-         Azt hiszem – mosolygott kisfiúsan.

-         Ezt neked hoztam – nyújtotta át a háta mögött dédelgetett varázsmadarat. – Azt mondják, ha elengedsz egy madarat

-         …kívánhatsz valamit – fejezte be Deimos. Grainne izgatottan piruló arccal figyelte bátyját.

-         Nos?

-         Legyen! – Deimos fellökte a levegőbe a madarat, s az csillámokat szórva fehér füstként elillant. Varázslat volt csupán. A vásárban tömegével adtak ilyen apróságokat. – Köszi Grainne! – mosolygott a húgára.

-         Mit kívántál? – szorította meg izgatottan a karját Grainne.

-         Hogy…Scathach….hiszen tudod…sokat gondolok rá – pirult el Deimos zavart mosollyal az arcán.

-         Én is őt kívánnám neked – mosolygott rá Grainne.

-         Talán nem úgy viselkedem ahogy elvárná tőlem, nem tudom, sokszor érzem azt, hogy ő…az a két év…sokkal több közöttünk.

-         Scathach már nem játszópajtás Deimos – mosolygott megértően Grainne. – Nem kezelheted úgy, mint eddig. Felnőtt nő vedd észre.

-         Én észrevettem. Csak ő nem vette észre, hogy én viszont még gyerek vagyok hozzá képest.

-         Dehogy vagy gyerek! – nevetett Grainne. – Kicsit azt érzem Scathach sürget valamit. Mintha…

-         …valami miatt kevés ideje lenne  - fejezte be a mondatot Deimos. – Én is észrevettem. És tegnap megint lejátszódott. Lehunyta  a szemét, szinte éreztem ,hogy megszédült, aztán az üveget a falhoz csapta.

-         Ismét eltüntette – bólogatott Grainne.

-         Mi lehet? – dörzsölgette az állát Deimos. – Bár tudnánk. És bár elmondaná. De nem fogja.

-         Talán jobb is – vonta össze gondterhelten a szemöldökét Grainne. – Na eredj hozzá! És add át baráti puszimat! – kacsintott a bátyjára Grainne. Deimos csibészesen rávigyorgott s kilépett a szobájából.

Scathach faragott márvány fésülködőasztala előtt ült. Anyjától örökölve a szokást apró parázs izzott egy tálkában. Scathach belenézett és kielemezte belőle az információkat. Nem győzte hallgatni apja szóáradatát, hogy lépten nyomon fekete korommaradványokba, vagy állatvérbe botlik. De Bella és Scathach valahányszor elbizonytalanodott azonnal a jól bevált jósláshoz fordult. Látta a parázsból, hogy hamarosan Deimos megérkezik hozzájuk. Éjfekete selymes egyenes haját fésülte, amely most gyöngyházfény vállaira hullott. Zöld kígyónyeles kézitükrével simítgatta a halántékánál a szálakat. Torokköszörülés az ajtó előtt.

-         Gyere be Deimos! – szólt ki hűvösen. A fiú belépett. Nem láthatta a lányt, mert a széles magas erős keleties motívumos spanyolfal teljesen eltakarta előle. Vastag aranyfestékkel kent egészen fekete spanyolfal volt. Szinte nyomasztóan sötét, mégis érzéki virágmintákkal, fülledt keleti hangulat.  Scathach kimért nyugalommal csúsztatta a kígyónyeles tükrét a márványra, s meghallotta a papírvágókése csengését a kristálypoharán. Odakapta a tekintetét. Deimos pálca nélkül irányította a tárgyakat. Scathach elismerő mosollyal kapcsolódott a játékba, s a szobában található további kések után kutatva csatlakozott az üvegkoccintáshoz. Deimos a kését Scathachéhez érintette, s lágy keringésbe kezdtek. Scathach belement a játékba, könnyed menüettet járva késével, s Deimos leutánozta a mozgást.

-         Grainne üdvözletét küldi – szólalt meg Deimos.

-         Csak azt?- emelte meg könnyedén a kést az asztalról Scathach, hogy visszahelyezze Deimos késének másik oldalán.

-         Nem – vigyorgott Deimos. – De azt inkább nem adom át.

-         Kár, hogy ma nem jött ő is – sóhajtott Scathach, s elengedte a kését. Deimos is hagyta, hogy a kés magatehetetlenül dőljön el. Scathach kilépett a spanyolfalmögül, s Deimos végignézett a lányon.  Vastag arany csuklópánt volt mindkét karján, s ahhoz hasonló fejék a homlokára, s a hajába simulva. Akárha Bellatrix Lestrange lépett volna ki a spanyolfal mögül.

-         Öhm…ma a szokásosnál is harciasabb vagy – állapította meg Deimos. – Jobb ha ma, nem haragítalak magamra – mosolygott csendesen.

-         Ez nem csak most, máskor is igaz – villantotta rá a szemeit Scathach. Deimos fekete talárban volt, kamaszodó fiú, megnyúlt, magas, fekete bőrkesztyű a kezén. A szükre tekintet ma inkább szemlélődő. – Jövőhéten mutatják be Blaise Zabini új könyvét, bár gondolom tudod.

-         Persze. Személyesen hozott meghívót nekünk.

-         Elmentek? A család meghívást kapott, nem…utasíthatjuk vissza – követte Scathachet a teremben.

-         Én is elmegyek, mehetnénk együtt.

-         A családommal megyek – felelte Deimos.

-         Hát persze – sziszegte Scathach hirtelen felindulásból. Halántékán löktetett egy ér. Elkapta a fejét, s igyekezett visszatartani, hogy lehunyja a szemét. – Hagyj most magamra!

-         De ott találkozunk majd Scathach! Haragszol rám? – esett kétségbe egy kissé Deimos. – Nem akartalak visszautasítani, ne érts félre.

-         Menj! – sürgette Scathach, s tenyere nyirkosodott, végre bezárult Deimos mögött az ajtó, s Scathach leeresztette a szemhéját. Alig csukódott be az ajtó a kések éles koppanással vésődtek a fába.  Ismét fekete örvény, szédülés…s hasogató fájdalom. Scathach összeesett, s a baldachinja alá rogyott.