Scathach idegesen babrálta a halántékánál az arany fejpántot.  Futó pillantásokat vetett a párducmozgású dülledt szemű férfira. Az előadás véget ért, s Blaise Zabini lelkesen dedikálta legújabb könyvét.

-         Én nem merek odamenni! – motyogta Scathach az orra alatt.

-         Bezzeg az asztrálsíkon henteregni mertél – szúrta oda gonoszul Gesztenye.

-         Az megint más, ott nem kellett felajánlkoznom. Egyáltalán, hogy hozhatnám szóba a dolgot – hezitált Scathach. – Fülig fogok vörösödni.

-         Nem tudom mikor láttalak utoljára elpirulni – tiltakozott Gesztenye.

-         Deimos is itt van – keresgélte a szőke fiút a tömegben Scathach. – Mi van ha meghallja? Én nem megyek oda!

-         Jaj ne légy már ilyen gyerekes! – szidta le Gesztenye. – Hozd elő a benned lakozó démont! – kacsintott Gesztenye.

-         Oké! Wywern gyere segíts! – suttogta könyörgően Scathach. Egyetlen suhanás és a démon megjelent Scathach mellett.

-         Á! Merlin ősz szakálla! Tűnj innen! – sikkantotta halkan Scathach.

-         Hívtál! – rántotta meg a vállát Wywern.

-         Ó, nem nem! Nem úgy értettem! Nem láthatnak meg! Apám rögtön rájön, hogy démon vagy! Tűnj már el! – hessegette Scathach.

-         Scathach mit csinálsz? – nézett csodálkozva barátnője furcsa mozdulataira Gesztenye.

-         Nem látnak ne aggódj! – mosolygott Wywern. – S ellentétben veled engem nem is hallanak!

-         Ó menj! Nem akarom, hogy lásd mit bénázok itt össze!

-         Ha akarod segítek neked – kacsintott Wywern. – Bár te magad is vagy elég fortélyos ehhez – Blaise előtt éppen elhaladó nő ruhája tüzet fogott éles sikongatás volt a válasz. Scathach hápogva araszolt közelebb, s egyetlen kézlegyintéssel eloltotta a tüzet.

-         Kösz sokat segítettél – morogta a démonjának Scathach. Blaise befejezte a dedikálást, s sután meggyújtott egy illanót.  A füstöt eregetve haladt  Scathach felé.

-         Blaise ígérje meg, hogy betartja a szavát  - türemkedett az asztal felől csúcsos pocakjával egy pirospozsgás idős varázsló a férfi elé. – A feleségem annyira szeretné ha maga festené meg a portrét róla – zsíros mosollyal hízelgett a férfinak, s Blaise tarkóját dörzsölgetve bólogatott.

-         Nem felejtettem el, jövő héten látogatást teszek Száménál – mosolygott csábosan ragadozó fogait kivillantva.

-         Ó köszönöm – szorongatta húsos kezeivel Blaise finom ujjait.

-         Jól hallottam, portréfestészet Mr. Zabini? – szólította meg Scathach a férfit. Blaise a fekete ruhás karcsú lány felé kapta a fejét.

-         Scathach Voldemort – csókolt kezet színpadiasan a lánynak. – Minden hódolatom Nagyurunk egy szem boszorkányhercegnőjének – kacsintott cinkosan a lányra. – Való igaz, jól hallotta.

-         Készítene rólam is egy portrét? – lebbentek meg Scathach fekete szempillái.

-         Voldemort lányától nincs amit megtagadnék – kapta ajkai közé az illanóját a férfi.

-         Várom – húzta el a kezét a férfi szorításából Scathach. Nem volt ideje Gesztenyéhez fordulni, mert hűvös fuvallat csapta meg az arcát. Megállt az idő egyetlen pillanatra időn kívülivé váltak. Scathach szembenézett a nővel.

-         Ma már nem tud úgy elrabolni, mint egykoron – jegyezte meg fagyos szárazsággal.

-         Igen észrevettem – mondta tömören a fantomkirálynő. – Régen beszéltünk csak mi ketten Scathach.

-         Azóta változtak dolgok – szólt tüzesen Scathach.

-         Igaz  - Morrighan meglebbentette fekete stóláját, s a régi fantomkastély aulájában álltak. A fantomkirálynő fél fejjel magasabb volt még most is Scathach-nél. Hűvös elefántcsontszín arcán se egy ránc, se egy érzelem nem látszott. Változatlan, kortalan. Magabiztosan járta körbe a lányt. – Mi ketten, a sötétség a félelmek, a bűnök, a gonosz vágyak irányítói és kordában tartói igazam van?

-         Voltál a démonúrral? – szökkent Scathach homlokába a szemöldöke.

-         Mh, igen – futott érzelem nélküli mosolyba Morrighan arca. – Valóban nem mindennapi férfi és …élmény – futó homloksimítással terelte el az emlékképeket a fejéből. – Mindenkinek csak egyszer adatik meg a lehetőség.

-         Talán elég is – húzta végig az ujjait a korláton Scathach. A keze érintése nyomán megolvadta a hó.

-         Gyere utánam – szólt a magába merült Scathach-re. A derengő fehér homályban egy aranykorona csillogott. – A királynői koronám – biccentett Morrighan. – Egyetlen aranytömbből készült – emelte a kezébe a dombormintás tömör koronát.

-         Hatalmas aranyrög lehetett – lobbant Scathach hangja érdeklődve.

-         Az volt – mosolygott Morrighan. – Fel akarod próbálni? – villant sötéten Morrighan szürke pillantása.

-         Mit kérsz cserébe? – pislantott ereszkedő szemhéjjal Scathach kék szemeiben fekete lángolással.

-         A tiedet – suhant át egy árnyék a fantomkirálynő arcán.

-         Ez nem korona – legyintett Sathach,  s  a vastag aranyfejéket kihúzta éjfekete hajából, s átnyújtotta a nőnek. Egyszerre vettét fel a másik arany fejdíszét. Scathach leeresztette a szemhéját. Húzta a vastag, tömör, nehéz aranykorona a fejét. Szédítő sebességű süvtő örvény, kárhozott sikolyok, s egyértelműen a fizikai valóságban ért fantomfájdalmak. Scathach összeráncolta a homlokát az éles szaggató fájásokra. Leemelte fejéről a koronát. Ahogy fájdalomtól kínzott halántékát szorongatta felnézett. Morrighan hűvösen biccentett.

-         Nem kellemes eleinte – bólintott a fantomkirálynő. – Én már meg sem érzem –visszanyújtotta Scathachnak az arany fejpántot. – Ám a tied sem mindennapi – mosolygott futó melegséggel a hangjában, s Scathach döbbent arckifejezéssel helyezte vissza a fejéket a homlokára és a hajába simítva. Semmi különöset nem érzett. Talán egy leheletnyi forró melegség, majd a szoros homlokhoz feszülés. Szinte egybeolvad a bőrével. Morrighan hideg szürke szemekkel igazgatta fekete hajára a koronáját. – A sajátodat soha nem érzed – bólintott Morrighan.

-         Miről beszél? – meredt rá Scathach izzó tekintettel.

-         Érezned kellene, tudnod, sokat fogunk mi még beszélni kicsi Scathach, majd meglátod, milyen sokat – sóhajtott Morrighan.  – Eredj! Már hiányolnak! Én már nem megyek vissza! Miattad mentem most is… - a szürke szemek még Scathachra villantak mielőtt köddé vált előtte a fantomkirálynő.