Fekete csipkeuszály suhogott a várkastély kihalt folyosóján. Csont fehér asszonyi kéz húzta elő, a hosszú, vastag, Sötét Jegy mintás fekete kapukulcsot. A halálfalók szertartástermében meggyulladtak a kígyófejes lángcsóvák, s sziszegő-sercegő lángnyelvekkel leheltek fényt és meleget a karakteres női arcra. Bellatrix Lestrange belélegezte a jellegzetes dohos pinceszagot. Sötétkék szemeit végighordozta a kőfal mentén magasodó oszlopos polcsorokon. A pókhálót szétszaggatva simított végig a gömbölyű lombikok fekete peremén. Minden üvegcsén egyetlen név szerepelt, férfiak nevei. Férfiaké, akik halálfalókká váltak, s a beavatás napjának emlékét idézték e vércseppeket őrző tompán csillogó fiolák. Bella kacér lapos pillantással olvasta a fekete tintával feljegyzett címkéket. Lucius, Piton, Harry Potter… s mind, akiknek a beavatásában, ő oly nagymértékben szerepet kapott. A sötét oldalon a rossz nyelvek úgy tartották: Voldemorthoz az út Bellán keresztül vezet… egyenesen át. 
 

1. Voldemort

Viaszpecsétes levelet kaptam tőle. A Black-házat titokban hagytam el, remegő félelemmel a szívemben, hogy hozzá induljak. Köpenyem fekete kámzsáját mélyen előre húztam, erőtlenül szemerkélt az eső. Hozzá siettem. Sosem gondoltam, hogy ennyire gyorsan is képes verni a szívem, mint most, ahogy hozzá igyekeztem. A sarkon megszaporáztam a lépteimet. Szürke felhők gomolyogtak a Denem-ház felett, ahogy felnéztem a dombon magasodó épületre. Remegtek az ujjaim, ahogy belöktem a deszkázott faajtót. Nem gyújtott gyertyát az érkezésemre. A mellkasomban egész vihar dúlt, minden lélegzetvételemre, felfelé fordítottam az arcom, vártam az emeletről, a hangokat. De csak a mellettem kattogó ingaóra lassú nyekergését hallottam. Nyomasztó volt a hely, sötét, poros, és idegen. Izgatott voltam. Az éjszakai randevú, amiben tudtam sokkal többet vár tőlem, mint amire képes lehetnék, s amennyit adhatnék most neki. Úgy megrémültem tőle, mint minden lány, az első éjszaka előtt. Tétova léptekkel indultam meg a lépcsőn felfelé. Nyikorgott a súlyom alatt a régi rozoga lépcső. A kopott brokát falikárpithoz simultam. Beletöröltem a kezem izzadtságát, majd ellöktem magam, hogy bátortalanul tovább folytassam az utam. Kietlen és lakatlan volt a kastély. Az emeletre egyetlen fáradt-sápadt fénycsóva vetült. Elindultam a félelmetesen hívogató fényforrás felé. Szinte minden lépésnél megtorpantam erőt gyűjteni. Összeszorítottam az ajkam, hogy ne remegjen, fáztam, izgultam és féltem egyszerre. A szakadt méregzöld drapéria évszázadok porát, s doxik erdejét rejtette magába. A tenyerem már a résnyire nyitott ajtó faragására feszült, de képtelen voltam belökni az egyetlen tőle elválasztó akadályt. Nem tudtam, hogy álljak elé, hogy nézzek rá, s féltem, hogy többet elárul bizonytalanságomból a szememben megcsillanó fény, a tekintetem, a hozzá túl fiatal, s nyílt arckifejezésem. Kiszáradt a szám. S remegtek a lábaim. Nem mertem belépni. Helyette másodpercek óta, ott álltam, kábán az ajtaja előtt. Megfordult velem a világ, amikor meghallottam a mély, halkan sziszegő hangját:

- Jöjjön be Bellatrix! – szólt ki értem. Tudta, érezte, vagy csak sejtette… esetleg a lihegésem hallotta? Nem tudom, de várta, hogy belépjek. Ő nyitotta ki az ajtót, s fölém magasodott, eltakarva a fényforrást a látóteremből. – Az idők végezetéig az ajtóm előtt akar ácsorogni? – mélyesztette a tekintetét kitágult, nagyra nyílt szemeimbe. Köntösben állt előttem, s szemét végighordozta esőáztatta köpenyemen. Izgatottan nyaltam meg a szám szélét. – Vegye ezt le! – utasított, s mint akit hipnotizálnak, engedelmeskedtem azonnal a kérésének. Zavartan néztem körbe a helyiségen.

- Csak mi vagyunk itt? – a hangom távolinak, idegennek, és vékonyan sípolónak tűnt.

- Talán mást is várt? – húzódott futó mosolyra Voldemort szája sarka. – Tudja, a beavatásokhoz milyen fontos szerepet szánok magának. Felkészült rá? – Résnyire húzta a szemét, mintha máris legilimenciával akarná kiszedni belőlem a választ, nem pedig saját szavaimra várna.

- Ühüm…- nyögtem ki, de inkább csak nyöszörgés volt a válaszom. Dühös voltam magamra, hogy ennyire gyerekesen állok itt előtte, önmagamban is elbizonytalanodva, hogy is várhatná tőlem, hogy megfelelek majd annak, amire fel akar ma készíteni. S ugyan miféle szerepkör juthat egy nőnek a beavatásokon? Feltettem a kérdést magamban már százszor is, de remegő lábaim, reszkető ujjaim, s ziháló mellkasom adták rá a feleletet.

- Testileg… lelkileg? – lépett hozzám, mint bekerített áldozatához a ragadozó. Minden porcikám vibrált és még utolsó menekülésért kívánkozott, de én már a csapdájában vergődtem. Kimeresztettem a szemem, s mozdulatlanul bámultam rá. – Ezek miért vannak még magán? – mutatott a fekete selyemruhámra. – Vetkőzzön le! – intett türelmetlenül. Nem volt gyengédség nyoma sem a hangjában sürgető, és hűvös volt. Ideges kezekkel esetlenül babráltam a ruhám cipzárján, a körmöm beakadt a hímzésbe, s képtelen voltam lerángatni magamról. Voldemort leeresztette a szemhéját, s mögém lépett. Hűvös, pókszerű ujjak matattak a ruhám cipzárján, s a selyem végigfolyt a testemen. Rutinosan kapcsolta ki a melltartóm pántját, s halvány gyanakvásként felvillant bennem, ugyan honnan ez a tapasztalat, de már le is kapta rólam a fehérneműimet. Maga felé pördített, s lecsapott az ajkaimra. Most már kétség sem férhetett hozzá, hogy miért is hívott ide. Reszkettem a karjaiban. – Fázik? – emelte fel a fejét, de nemet intettem. Tenyere súrolta a derekamat, majd az ujjait felcsúsztatta a hüvelyembe. Döbbenten nyögtem fel. Kezemet már ágaskodó férfiassága felé terelte, s rákulcsolta az ujjaimat. Levegő után kapkodva húztam el az ajkam a csókból, de ő újra lecsapott. Tenyerével belemarkolt a fenekembe. A redő bőre le-fel csúszkált az érzékeny makkon, Voldemort torokból felnyögött, s ujját beljebb feszítette. Szokatlan volt a behatoló ujjak érintése, de Voldemort máris hanyatt döntött a kopott ágytakaróra, s kemény férfiasságát kivette esetlen ujjaim közül, s egyetlen döféssel belémhatolt. Felszisszentem a fájdalomtól. A vérem a szürkés takaróra csordogált. Csodálkozó szemekkel kerestem a tekintetét, vágytam a becéző érintését, amitől megfosztott eddig, s én húztam a tenyerét, mellkasom domborodó halmaira. Belélegeztem az illatát, s lehunyt szemmel szorítottam az ajkam a nyakához, a vállára, miközben magamban éreztem feszítő, kemény vágyát. Gyorsult a csípője ritmusa. Elhúzódott tőlem, amikor a csúcsra ért. Csalódottan érzékeltem, hogy magamra hagy az ágyon. Úgy szeretkezett velem, mintha én nem is számítanék neki. Fázósan ültem fel. Nem értettem. Miért feküdt le velem, ha így viselkedik? Voldemort magára kapta a köpenyét, s amikor az övét kötötte, visszanézett rám. Látta a kérdést a szememben. Az értetlenséget. Magyarázatot vártam tőle, s ezt megérezte a megrovó pillantásomból.

- Miért így? – kérdeztem csaknem síráshoz közel.

- Mert így kellett lennie. Most nem érzelmekről beszélünk, hanem rituáléról. Az eszméért, a beavatás részeként, magam mellé emeltelek Bella. S minden beavatottam, részesül abban a kivételes és megismételhetetlen kiváltságban, hogy kegyet gyakorlok általad.

- Tessék? – húztam össze a szemhéjam homlokráncolva.

- A kegyes nagyúr, minden beavatott halálfalójának átengedi egyetlen éjszakára a saját ágyasát, vagyis téged Bella. A felajánlás nagy megtiszteltetés és gesztus részemről, amit nem lehet vissza utasítani. Ezzel a közösségvállalással ismerem el, hogy egyenrangú halálfalómnak tekintem. Olyan kincset adok át nekik, amit egy úr sem tenne. A te ágyad szentély, aminek talapzatára felengedek egy érintésre mindenkit, aki hozzám csatlakozik. A kérdés az, hogy elfogadod-e a szereped, mellettem, az eszméért, hogy megmutassam, milyen kegyes és nagylelkű vezető vagyok, a te tiszteletben tartott személyed legyen az én részem, amiből felajánlok egy darabot. Ez a rituális átengedés lesz a szövetségünk alapja, s te a kegyem megszemélyesítője, a legnagyobb tiszteletet kapod ezért a szerepért. Veled lenni egyetlen éjszakára a legnagyobb elismerés minden halálfalónak, mindenkinek aki követni akar engem. Vállalod Bella? Vagy lealacsonyító, közönséges, és megalázó dolognak tartod, amire kérlek?

- Ha annak tartanám nem értenélek – feleltem vontatottan.

- Tehát megértetted, hogy mit tartok erről, és miért nevezem ezt kegyet kifejező erőnek?

- Én megértem. De mások is így gondolkodnak majd erről, vagy a halálfalók szajhájának neveznek majd?

- Aki téged nem tisztel ezért, s ennek a rítusnak a vállalásáért, az nem méltó arra, hogy a családunkba, a közösségünkbe, és a szövetségünkbe tartozzék, aki sért, vagy elutasít téged az engem sért és engem utasít el, vagyis nincs helye közöttünk, s a saját halálos ítéletét írja alá.

- Nekem megtisztelő, hogy megtehetem érted – kapcsolódott egymásba a pillantásunk, s tudtuk, hogy a mi szövetségünk és életünk ettől a perctől örökké összeforrt. 

2. Rodolphus Lestrange

Az ujjamon csillogott a fehérarany jegygyűrű. Unottan fordítottam el a fejem férjem felől. A pillantásom találkozott Voldemort biccentő utasításával. Tehát Voldemort szerint elérkezett az idő. A fejemmel intettem a férjemnek, hogy visszavonulok, s kövessen.  Felemelkedtem a lakodalmi asztaltól, s hosszú uszályos ruhámat magam után húzva indultam meg a Lestrange-kastély széles lépcsősorán az emelet felé.  A folyosón haladva húztam ki a fátylamat tartó fehér virágos hajtűket éjfekete hajamból. Lestrange bevágta a mahagóni ajtót a háta mögött, a tartólecek rezegtek.

- Hozzám adta azt, aki valójában az övé – mért végig Rodolphus és kioldotta fekete szövetnadrágja övét. – Hogy eltűrjem, hogy az összes halálfalója a feleségemen megy át. Elvettem Voldemort szajháját és most gratuláltak is hozzá! – bosszankodott, s indulatosan léptem vissza hozzá, hogy két oldalról is lekeverjem neki a széle kemény pofont. Olaj a tűzre. Rodolphus  a baldachinos ágyra hajintott, s már éreztem a száraz bőrömön surlódó feszes vesszőjét.

- Megsem érdemelsz ekkora elismerést, hogy a tied lehettem – sziszegtem neki.

- Még hogy az ő kegye, hogy a saját feleségemen a kedvemet töltsem! Voldemort a Szent Mungóból szabadult – rezgette az ágyat minden lökése.

- Hagyd abba fáj! – akartam lelökni, de Rodolphus az ágyhoz paszírozott.

- Arról volt szó, ha visszautasítalak azért jár crució, azért nem ha durva vagyok – röhögött undorítóan kéjes örömmel Rodolphus, s kirántotta a férfiasságát belőlem, s az orrom alá dugta. – Gyerünk! – tolta közelebb.

- Mit akarsz? – meredtem Rodolphusra majd meredező nemzőjére.

- Mit akarnék, harapj rá! – nyomta a számhoz a makkját. Alig nyitottam ki a szám, már be is lökte a fogaim közé, s én azonnal teljes erőmből rányomtam a fogaim.

- Ostoba! – sziszegte fájdalmában Rodolphus, el rántotta a fejem hajamnál fogva. – Voldemort még erre sem tanított meg rendesen?

- Neki kedvtelésből csinálom, nem kényszerből! – vágtam rá feleletként, s tehetetlenül tűrtem, hogy Rodolphus  mögém mászik, s előrelökve nem  a hüvelyembe hatol újból, hanem egy újabb helyre dugja már kilövellésre meredő hímvesszőjét. Néhány szaggató lökés után fröccsent  a magja a fenekemre, s csorgott végig a combomon. 

3. Lucius Malfoy

A sógoromhoz, egy kora tavaszi este érkeztem. Túlságosan Malfoy volt ahhoz, hogy pusztán rituáléként kezelje ezt a felettébb furcsa helyzetet, amibe keveredtünk. A saját lakosztályába, a férfias hálójában fogadott, két személyre terített gyertyafényes vacsorával. Kimért volt, hűvös, tisztelettudó, mint mindig. Úgy kezelt, mintha a holnapi kirándulás részleteit beszélnénk meg. Pirulás, lázas izgatottság nélkül.

- Hogy szeretnéd? – törölte át a száját a szalvétával, futólag rámvetve szürke tekintetét, majd a száraz vörösborba kortyolt. A hálószoba négy sarkába kaptam a tekintetem. Hogy a sógorom ilyeneket kérdezzen tőlem? – de amikor szembenéztem vele már magam is nyugodt hangon feleltem.

- Ne bonyolítsuk túl. A szokásos megteszi – mosolyogtam rá.

- Kivel szokásosat Bella? – köszörülte a torkát Lucius, futó mosollyal.

- Akkor az általánosat – billentettem meg a fejem, s rágyújtottam egy illanóra. A gyertyalángnál.

- Jó tegyük fel, kitaláltam mire gondolsz – intett elnézően Lucius. – Védekezzek?

- Hagyd csak! Nem rohanlak le ne aggódj! – villantottam rá a fogsorom. – Ez is a bizalom jele tudod – biccentettem felé.

- Levetkőzzünk? – kérdezte ismét Lucius, akár az időjárásról beszélnénk száraz modorban.

- Nos, úgy az érdemes – lebbent meg a szempillám, s az ablak felé fújtam a füstöt. Hogy lehet ebben a helyzetben is ennyire kimért és nyugodt? – Nos szexelünk még ma, vagy megvitassuk azt is hogy rádfonhatom e a lábam vagy sem? – vágtam hozzá undokul. Lucius megütközve rámnézett, majd gyorsan elrejtette a csodálkozó arckifejezését, s ismét kibillenthetetlen tökéletességében felállt. Fellöktem magam az asztaltól, s megállítottam. Úgy fordult felém akár egy kőszobor. Rezzenéstelen nyugodt pillantással. Megemeltem a szemöldököm, s én kezdtem el kioldani a nadrágja övét, gyorsan rángattam ki az inget a korcából, s lecsúsztatva a nadrágját elé térdeltem.

- Bella! – szólt, de elkapta kihívó nézésemről a tekintetét. Markomba vettem a duzzadó hímtagot, s nyelvemmel átnyaltam a zacskók puha bőrét. Végigfuttattam a nyelvem a vesszőn, s ajkaim közé vettem a makkot. Rápergettem a nyelvem, majd sötét szemekkel a tekintetét kerestem. A szeme semmit nem árult el, de ujjaival a hajamba markolt. Újra átforgattam a nyelvem a makk körül, s a bőrkét lefelé húzva végignyaltam a vessző hosszát. Ujjaimmal a zacskókat dörzsöltem, s végül tenyeremet a karcsú férfias derékra szorítottam. Lucius meleg tenyerét a kézfejemre tette, s kezemet a kezébe fogva felhúzott magához. Leeresztette a szemhéját, ahogy a nedves ajkaimra hajolt. Jobban csókolt, mint amit kinéztem belőle. Elzsibbadt a nyelvem a csókjától, s pezsgett a vérem, a testem a futólag hozzám simuló férfitest után vágyakozott. Nyelvét végigpergette a fogaimon, s beterítette az egész számat, lassan vált szenvedélyesebbé a csókja. Az ágy felé húztam, s reszketőn tártam felé nedvességtől csatakos ölemet. Elkaptam a pillantását, ahogy a megduzzadt kivörösödött csiklómon megakadnak a szürke szemek, de szemérmesen ismét elnézett, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta, s én húztam az ujjait, a szeméremajkak közé. Puhán simított át a nyirkos csiklón, és tenyerével futólag sepert át a combomon, majd a lábam közé helyezkedett. Óvatosan hatolt belém, s könnyedén siklott a nedves forróságban. Felsóhajtottam a behatolás élményétől. Haját a hátára dobta, s fölém könyökölt. A széles vállakba kapaszkodtam, hogy felvegyem a csípője ringó ritmusát. Megduzzadt melleim felé meredeztek, s a mellkasa pihés szőre izgatta a vörös bimbókat. Megállás nélkül nyöszörögtem, nyögdécseltem és ziháltam.

- Ó, Lucius…ó…mh… - lábaimat a dereka köré kulcsoltam, karjaimat a nyakára vonta,  minden porcikám arra vágyott, hogy még mélyebben magamban érezzem a kemény feszes férfiasságot, de ágyékunk már így is egymásra feszült teljesen, akár a pezsgősüvegbe szorított dugó. Fejemet vergődve dobáltam a párnán, s újra és újra közelebb próbált a csípőjének mozgásával is férkőzni a legbelsőbb, a legmélyebb pontra. A körmömet a vállába vájva sürgettem a gyorsabb tempót, s levegő után kapkodva egyszerre nyögtünk fel az orgazmus másodpercnyi mámorában. Sokáig maradtunk összegabalyodva. Csorgott belőlem a nedve, ahogy elhúzódott nedves lassan ernyedő vesszője a combomhoz verődött, s lerogyott a párnára mellém. A baldachin felé fújta a levegőt, én szétterülve nyúltam el mellette. Összekuszálódott hajam a párnán szanaszét hullámzott, Lucius félig ráfeküdt. Megemeltem a szemöldököm, s az arcára nézve mondtam:

- A húgommal is ilyen jó? – kérdeztem gonoszkodóan.

- A kérdés indiszkrét Bella – figyelmeztetett Lucius. – De már értem, hogy a Nagyúr miért tekinti kegynek ezt.

- Csaknem egy burkolt elismerést hallottam a hűvös Malfoy birtokostól? – nevettem fel kacéran. – Megismételhetjük! – invitáltam csábosan.

- Nem szeretnék visszaélni a Kegyelmes úr jóindulatával - mosolygott fanyarul Lucius. 

4. Perselus Piton

A roxforti pincehelység most is ugyanolyan áporodott szagot árasztott mint emlékeimben.  Fürgén kopogtam a házvezető tanári ajtón, majd válaszra sem várva benyitottam. Perselus Piton az íróasztalnál ült, s szokásos rosszkedvében volt.

- Az engedélyemet meg szokás várni Bellatrix – mondta mogorván.

- Nem a tanítványod vagyok Perselus – vágtam rá keményen.

- a Nagyúr értesített, hogy ellátogatsz hozzám – jegyezte meg elutasítóan.

- És vártál rám Perselus? – kérdeztem gúnyosan.

- Nem – húzta össze talárja szélét magán.

- Magam sem szívesen jöttem elhiheted. Mindig is mondtam, hogy nem bízom benned – figyeltem ahogy szorosan összehúzza mellkasa előtt a fekete taláranyagot. – Hol szeretnéd csinálni? Ott a tanári asztalodon? Vagy a klubhelységben nosztalgikus helyeken? A nagyteremben? Választhatsz helyszínt kedvedre – soroltam unottan, s a hajszálaim végét vizsgálgattam közben, sanda oldalpillantásokat Perselusra vetve.

- Teljesen mindegy, de gyorsan legyünk túl rajta – préselte az ajkai közül Piton.

- Sosem gondoltam, hogy a Roxfortba ilyen miatt kell visszajönnöm ráadásul éppen hozzád. Gondolom Lilyt szívesebben látnád itt – szúrtam hozzá utólag a megjegyzést.

- Az érzéseimhez semmi közöd Bella – morogta Piton. – A szobám itt van mellettünk menjünk át – mutatott invitálón a másik ajtó felé Piton, s belökte előttem. Elhaladtam előtte, s a hajamat az arcába csaptam. Piton hátrahőkölt, s hideg fekete szemeivel gyanakvóan követte minden mozdulatomat.

- Tehát itt? – mutattam körbe az egyszerű, primitív szobán ,s végül az ágyra mutatva.

- Megteszi nem? Egy kényszerű fél órára – húzta el a száját Piton. Ledobtam magamról az utiköpenyem és visszaléptem hozzá. Talárja apró gombjaira tettem a tenyerem. – Ne érj hozzám!

- Akkor mégis hogy akarod? Csak te érhetsz hozzám? Mh. Érdekes szexuális szokásaid vannak – emeltem meg a szemöldököm. – Rendben, hozzád sem érek – tartottam fel a kezem, s elhátráltam tőle. Megálltam tőle néhány méterre, s kihívóan meredtem rá.  Piton meg sem rezzent, karba tett kézzel méregetett, elutasítóan. – Azért előveszed a farkad vagy csak anélkül próbálkozunk? – tettem én is keresztbe a karom. Ellenségesen méregettük egymást továbbra is. – Perselus nincs időm egész nap az elhatározásodra várni – figyelmeztettem türelmetlenül. Piton kifújta a levegőt, ami felért egy megadó sóhajjal, s két öles lépéssel mellettem termett. Fogalmam sem volt másodpercekig, hogy mi a csodát csinál, amíg véletlen meg nem éreztem a keze érintését a combomon. A szoknyám anyagát gyűrte fel s már a suhogó anyag egésze a markában volt.  Tenyerét a combomon hagyva nyomott a komódhoz. Az arcán elszántság volt. Elutasító szigorúság, mintha csak büntetőmunkára hívott volna a szobájába. Felhúzta a térdem, s száraz ujjait a csiklómra nyomta. Lehunyta a szemét, mint aki látni sem akarja, hogy kivel teszi mindezeket, s ujjait becsúsztatta mindkét szorító forróságba, majd hüvelyemben felváltotta ujját kemény férfiassága.

- Mi van meg sem csókolsz közben? – sziszegtem az arcába gúnyosan.

- Örülj, hogy megkeféllek – vágta vissza morogva.

- Beárullak Voldemortnál ha tiszteletlen vagy – figyelmeztettem kéjesen.

- Áh, Perselus, mh ó , igen – soroltam gúnyosan.

- Fejezd be! -  húzódott el Perselus. – Közönséges vagy.

- Mindent érzelemmentesen csinálsz Perselus? AZ érzelmeidet is a lombikjaidba zártad? – mutattam körbe a háló polcain.

- Most szívem szerint ezt is oda zárnám – fintorogva ágaskodó férfiasságára mutatott.

- Nocsak rá legalább hatással vagyok – szorítottam a markomba a meredező testrészt.

- Vedd le róla a kezed! – húzta ki az ujjaim közül, s bosszúsan visszanyomott a komódra. – Igyekezzünk már, kezd hosszúra nyúlni ez a kínos együttlét – nyomta belém ismét a hímvesszőjét. A metszőn összezárt ajkaira szorítottam a számat, s nyelvemmel kerestem a legkisebb rést is. Perselus sokáig nem engedett, de végül mégis apró vékony nyelvével találkozott az enyém. Csók közben remegett meg, s szinte azonnal vissza is vonult.

- Nahát még le sem vetkőztünk! – sepertem le a szoknyám, s sötét szemekkel még egyszer rámeredtem, majd magára hagytam a pincehelységben. 

5. Regulus és Sírius Black

Unokatestvéreméknél többször is jártam. A Grimmauld téri Black házba azonban ezen a napon egészen új célzattal mentem, mint eddig bármikor. Regulus nyitott ajtót. Varkocsba fogott haja még nedves volt. Egyértelműen engem várt.

- Egyedül? – léptem beljebb a házba, s bezártam magam mögött az ajtót.

- Teljesen. Miénk az egész ház! Siport is elküldtem – kacsintott Regulus, s ettől a mélykék szemek villanásától szinte azonnal a nyakába borultam. Olyan hasonlóak voltunk akár a testvérek. Sőt inkább mi lehettünk volna testvérek, mint bármely más igazi testvérünk. Fekete haj, mélykék szemek, s ugyanaz a tűz. Tenyere a derekamat szorította az ágyékához. Begyűrte a szoknyámat a lábam közé.

- Menjünk fel! – intett a fejével, s kézen fogva húzott a saját hálószobája felé. Ismertem már, sokat voltam náluk, mardekáros szoba volt igazán, zöld, Voldemorttal, finoman, baldachinos férfias ággyal. A párnákra löktem, s lekaptam magamról a ruhámat. A derekára ereszkedtem. Lassan fogadtam magamba, mindketten az eltűnő vesszőt figyeltük. Besodorta a szűrszálakat a hüvelyembe. Ahogy elértem a teljes hosszt ismét felemelkedtem róla. Néztem ahogy megnedvesedett tőlem  a bőre. Regulus a csiklómon matatott az ujjaival, s hagyta, hogy közben ismét vissza ereszkedjem rá. Minden másodpercét kiélveztük a behatolásnak, gyorsan pattantam le róla, s futólag ránéztem, majd a hajammal körbetekertem a hímvesszőjét. Azzal töröltem le róla a nedvességet. Laposakat pislogva érezte a hajam selymét, ahogy az ölébe hullik, váratlanul kaptam az ajkaim közé, hogy megnedvesítsem. Lágyan pergettem rajta a nyelvem. Majd átvetve a derekán a lábam, újra ráereszkedtem. Nevetett, hogy most nem szemből ereszkedtem rá.

- Gyönyörű segged van Bella én mondom – simogatta meg Regulus az ágyékára süppedő kerek fenekemet. Ujjait a gerincemen futtatta, majd a derekamra szorítva tenyerét irányította a mozgásom. Pihegve az ágyra támaszkodva himbálódzó , duzzadt vörös mellbimbókkal sürögtem Regulus ölében, amikor a szemem sarkából azt érzékeltem, hogy kinyílik a háló ajtaja. Mindketten megálltunk, s mozdulatlanul meredtünk a belépőre.

- Sírius! – nyögtük egyszerre Regulussal.

- Azt mondtad haza sem jössz már! – nézett ki a hátam mögül felkönyökölve Regulus.

- Azt a kibaszott mardekáros  aranyvérű tetves mindenit! Mi a jó büdös francot csináltok ti itt együtt? Nem gondoljátok, hogy ez gusztustalan? Unokatestvérek vagytok!

- Éppen beavatási szertartásunkat zavartad meg – helyezkedtem REgulus ölében ringatva a csipőmet.

- Szóval nálatok aza beavatás, hogy a családtagokkal dugtok? – engedte el az ajtókilincset Sírius.

- Persze. HA akarod csatlakozhatsz – vigyorgott rá Regulus.

- Hát ennyire nem vagyok elfajzott, mint ti, hogy rágerjedjek a saját unokatestvéremre.

- Aki Voldemort szeretője – tette hozzá Regulus. Felálltam Regulusról, s magára hagyva Síriushoz léptem. Becsaptam az ajtót mögötte, s hozzálöktem. Kibontottam a nadrágját, s a markomba vettem szerszámát. Sírius kiseperte a kezemből, s el akart lökni, de ezzel a mozdulattal súrolta a mellemet, mire megtorpantam s rávigyorogtam.

- Mégiscsak meggondoltad magad? – léptem hozzá vissza. – Megfoghatod – húztam ki magam ahogy eléléptem, s hozzányomtam a melleim.

- Szerintem hívom a szüleidet Regulus, itt az ideje, hogy ráébredjenek, milyen fiuk van.

- Egyből anyádhoz rohannál Sírius? Ez nem vall rád – ereszkedtem ismét le, s a melleim közé vettem férfiasságát. – Gyere, majd meglátod milyen jó lesz!

- Családban marad Sírius! – nevetett Regulus. Sírius döbbenten meredt ránk, s kihasználva megrökönyödését, húsos ajkaira nyomtam a sajátom. Viszonozta a csókot, indulattal, haragosan, bosszúsan. Kíváncsi tapogatózással simította a tenyerét a melleimre, s ujjával a bimbókat becézte. Magammal rántva húztam az ágyra, s a derekára ereszkedtem, hamarosan megéreztem, hogy Regulus simul a hátamra, s ő is benyomul. Hátranyúltam Regulus tarkójára szorítani a tenyerem, egyszerre adták a lökéseket, Regulus és Sírius, a két csípőringás erejétől Sírius tenyerébe himbálództak a melleim, felváltva nyögdécseltünk. Regulus magával rántott, s magával húzott, hogy teljes súlyommal rajta feküdtem, ő emelte meg a csípőmet, s Sírius nem késlekedett, s újból magamban éreztem mindkettejüket. Regulus a tarkómra lihegett, nyelvével a tarkómon tapogatta a csigolyákat, Sírius visszalökte a mellemről a hajzuhatagom, s az visszahullott Regulus mellkasára.  Sírius hullámos haja az orromat csiklandozta, miközben apró csókokkal hintette a nyakam. A két férfi összevillantotta a tekintetét jelezve, hogy váltsanak gyorsabb tempóra. Felsikoltottam a gyönyörtől, hosszú másodpercekig reszkettem közöttük. Regulus kihúzta a vesszőjét, magját a hajamra lövellte, ragacsossá tapasztva sima hajamat, S néhány másodperccel később Sírius spriccelte nedvét végig a mellemre, hasamra s az utolsó cseppeket a csiklómon törölte le.