Csend ült a démonok palotáján. Halkan csobbantak a palota körüli vizesárokban a vízidémonok, előbukkantak, kidugták fejüket, majd visszaereszkedtek. A levegődémonok céltalanul köröztek a palota tornyai körül. Tűzdémonok bukkantak fel a kandallókban, a jelzőtornyokban, a gyertyák lángjában. Bárhol. Mindenki a királynő palotája körül volt. Scathach fekete íróasztala mellett ült. Fekete áttetsző üveglap volt, melyre arany mintával festették a világokat. Scathach láthatta egyszerre a mugli világot, a varázsvilágot, az asztrálvilágot, mindent.  Egy fekete bőrkötéses könyv feküdt szétnyitva előtte. Scathach a tenyerére hajtott fejjel ült felette, fekete pennája végére már rászáradt a tinta. Néhány démonja bekukucskált a kandallóból felvillanva, az apró akváriumban megzavarták a halak úszkálását megjelenésükkel. A levegőben zavart keltettek. Wywern volt az egyetlen akit, Scathach megtűrt jelenlétében. A sarokban ült, várva Scathach parancsát. Csak a könnycseppek hangja törte meg a csendet, ahogy a papírlapra peregtek időnként. Scathach kifújta az orrát, s félredobta a zsebkendőjét. Könnyes szemekkel könyökölt az üveg íróasztallapra, s előre meredt maga elé a hosszú teremre. Hosszú sötét haját félig tűzte fel, s hullámokban hullott karja köré és a hátára. Szép volt. Még így is, könnytől piros szemmel, száradt, kivörösödött arccal, piros orral is. Egy kis levegődémon elsuhant az arca mellett, szele mintha megsimogatta volna Scathach arcát, s meglebbentette füstillatú haját. Scathach tüsszentett egyet.

-         Igen királynőm! – állt fel azonnal Wywern.

-         Nem szólítottalak – felelte rá a homlokát kezébe támasztva Scathach, s lepillantott az előtte heverő kötetre. – Avagy mégis, hozass egy pohár bort – adta ki végül az utasítást fel sem nézve. Minden démonja az ő kívánságát leste. Bármit megadtak volna neki. S mégis, úgy érezte, nem ő irányít, hanem a démonok szabályai szerint él ő. Elvágták élete addigi folyását. Most már királynő. Annak minden súlyával. Elszakadt a régi világtól, a normális emberi élettől. A démonok szolgálatába helyezte életét. Csak így uralkodhat. Ha feladja addigi életét. Wywern a boroskancsóból töltött a királynőnek egy kristálypohárba, miközben csordogált a vörösszínű ital, Wywern merészkedett addig, hogy maga kezdeményezzen beszélgetést a királynővel.

-         Utasításra várnak úrnőm! Mind. A világ démonok nélkül van. Mily unalmas, egyhangú és sivár így a világ. Nincsenek benne démonok.

-         Nem érdekel – vette ki kezéből a borospoharat Scathach és belekortyolt a borba.

-         A te feladatod úrnőm ellátni a világot démonokkal, te vagy a démonkirálynő. Ez a te hatásköröd.

-         Nem érdekel a hatásköröm! Nem érdekel semmi – itta ki a bort a poharából Scathach, s érdektelen arckifejezéssel visszafordult a könyve felé.

-         Kérlek úrnőm! Felség! Esedezve kérlek! Rossz színben tűnik fel új királynőnk és a démonok is, ha nem hallatunk magunkról…

-         Fogd be a szád! – szólt rá borúsan Scathach. – Töltsd újra! – tartotta Wywern elé a poharat. Wywern szolgai engedelmességgel meghajolva újratöltötte a poharat.

-         Bátorkodom megjegyezni, hogy ez nem old meg semmit milady! – húzta el a boroskancsó száját Wywern. Scathach bosszúsan löttyintette Wywern karjára a bort. Perzselő sistergéssel gőzölgött  karján az alkohol. Wywern felszissszent, s fájón a karjához kapott, de nem szólt semmit. Scathach a hűvös üveglapra tenyerelve tolta fel magát. Tenyerét átsimította lapos, hasába nyilalló fájdalom nyomán. Scathach kopogó cipővel megindult a terem hosszában.

-         Tudod mit Wywern én úgy találom, hogy inkább ti unatkoztok és ti akarjátok, hogy irányítsalak titeket bárhová, mert az én parancsom nélkül semmit sem tehettek. Ezért arra akartok rávenni, hogy én irányítsalak titeket bárhová is! Hát nem! Ti elvettétek tőlem, azt ami a legfontosabb volt nekem, nos én is elveszem a ti mókátokat! Ha ti beleköptök a levesembe akkor én is a tietekbe! – vágta rá metsző hidegséggel Scathach.

-         Kegyetlen vagy királynőm! – dohogta Wywern. – Mi nem tehetünk róla, ez a törvény felettünk is áll. Íratlan törvény, melyet a világ eleme állított fel. Mi is engedelmes szolgái vagyunk a világ rendjének. Mint mindenki más.

-         Szerettek ti engem? – kérdezett rá kétkedőn Scathach.

-         Alázatosan szolgáljuk parancsaidat királynőm – hajolt meg előzékenyen Wywern.

-         Számít nektek valamit is a személyem? – fordult el Scathach.

-         A démonok királynője vagy – nyomatékosította Wywern, könnyed mosollyal.

-         Azt is értem, amit nem mondasz ki Wywern – csippentette meg szoknyáját Scathach, ahogy visszaült íróasztalához. – Az engedelmesség csakis a címnek szól. S nem nekem.

-         A démonok királynőjét szolgáljuk. A szolgálat még nem szeretet. De nincs-e másként a fizikai világban is úrnőm. Az alattvaló szolgálja és adózik a királynak, a királynak mint címnek, de szereti a személyt, aki jó király. Te jó királynőnk vagy Scathach? – tette fel a kérdést a nőnek. Scathach hallgatott. Királynő volt, névleg és megszólításban. De nem gyakorolta még uralkodói hatalmát. Wywernnek igaza van. Ő nem királynő még. S mi több. Nem jó királynő. De hogyan is lehetne jó királynőjük, mikor most annyira gyűlöli őket. Azt amit tettek. Amit okoztak. Amennyi fájdalmat és szenvedést hoztak az életébe. Megváltozott az élete. Itt élt egy palotában maga körül megannyi démonnal. Egyes egyedül. Elvették a meg sem született gyerekét, a férjét, elszakították a régi világból. Nem sajnálta sem a fiatalságát, sem a szülői házat. Mindig is nagyobb tervei voltak. De a gyerek az övé volt. S ezek a démonok elvették tőle.

-         Vitess a szobámba egy üveg bort, mára nincs szükségem a szolgálataidra Wywern. Jó éjszakát! – bocsátotta el a tűzdémont Scathach.

-         Ha szükséged lenne rám, csak szólíts királynőm! – törődött bele Wywern, s  meghajolva lélegezte be az őszillatot Scathach ruhájából, ahogy a királynő elvonult előtte. Scathach bolyongva ért fel az emeleti hálószobájába, s lerogyott a tükör elé a fésülködőasztalhoz. A tükörben mindig látja a démonok valódi arcát. Apró üveggömbben tengerkék apró hal úszott, két sárga csíkkal a kopoltyúja mögött. Scathach bágyadtan kopogtatta meg az üvegét, a hal közelebb úszott az ujjához. A tükörben nem a halat látta, hanem a démoni alakját. Mindig jelen van a környezetében minden elem démonja. Töltött magának az üvegből, s mohón kortyolta a hűvös vörösbort. El akart aludni, minél hamarabb. Elfelejteni ezt az egészet. Még egyetlen pohár bor, s már elnehezednek a szemhéjai. Végtagjaiban szétárad a tompa bágyadtság. Aludni akart, és soha fel nem ébredni…

A sötételő függönyökön átderengett a napfény. Scathach átfordult a másik oldalára. Eddig tartott a bódulat? Alig néhány óra, amíg elfelejthette mindezeket. Könnyű volt az álmokba menekülni, és milyen lehangoló az ébredés. Az ágy szélén a Reggeli Próféta friss példánya feküdt. Scathach homlokráncolva nézte az újságot. Nem járatta. Minek is? Akkor ki küldte? Scathach kedvetlenül nyúlt érte, és hasonfeküdve széthajtotta. A címlapon nagy betűkkel meredt a feliratra: ELTŰNTEK A DÉMONOK A VARÁZSVILÁGBÓL? – oknyomozó riportok a világ minden tájáról.

Scathach félredobta az újságot. Nem érdekli, hogy mit hordanak össze a varázsvilágban.

-         Fürdővizet Wywern! – szólt Scathach parancsoló hangon. A démonok teletöltötték a gyönyörű ezüstlábakon álló márványkádat, illatos habfürdővel. Scathach leoldozta magáról a ruháit s elmerült a forró habokban. Nem tűzte fel a haját, így az alja nedvesen tapadt a hátára, majd lebegett a vízben a dereka körül.  Játszadozott a habokkal. Eltűntek a démonok? – Scathach a homlokára szorította nedves ujjait. Másik kezével türelmetlenül csettintett. – Az újságot! – Wywern átnyújtotta, s Scathach nedves ujjai átáztatták a pergamenlapot, de nem zavarta. „A démonok, gonoszak, sötétek, ijesztőek. Legvadabb rémálmaink megtestesítői, valójában félelmeink megjelenései az asztrálvilágban. Minden amit mi teremtünk, amik mi vagyunk, csak egy másik szférában. De a szférák néha olyan vékony hártyának tűnnek, hogy átlátunk egyikből a másikba, s a határok átléphetőek. A démonok tényleg csak a vesztünket, a halálunkat, vagy ép elménket akarják csupán? Vagy ennél sokkal többek? Netalántán ma már ennyit sem jelentenek? Egyáltalán léteznek még? Hova lettek a démonok? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, olyan varázslókat és boszorkányokat kérdezve, akik aktív napi kapcsolatban voltak démonjaikkal.” Scathach türelmetlenül lapozott, s lábát a kád szélére tette, beljebb merülve a forró fürdőben.

-         „ Egyáltalán nem mind gonosz, és nem állandóan a pusztításunk a céljaik. Göthe Salamander ostobaságokat és leegyszerűsítéseket alkalmazott a könyvében. A legendás állatok és megfigyelésük, inkább egy gyerekeket megfélemlítő kötet semmi több. Nem fedi az igazságot és az árnyalatokat sem. Csak arra tanít, hogy féljünk szinte az összes varázslénytől. Holott ha tudunk bánni velük, olyanok, akár a kezes jószágok, magam biztosíthatok erről mindenkit.”

-         Látom egyesek már szinte jobban ismerik a démonokat mint én – húzta el a száját gúnyos mosollyal Scathach.

-         „ Az én démonom, minden éjszaka meglátogatott. Alakváltó démon volt. Először emlékszem…szinte halálra rémültem tőle. Először talán bántani akart. Talán csak én féltem tőle annyira…nem tudom…de aztán minden megváltozott. Vártam minden este, volt aki rám nézett…akire számíthattam, tudtam, hogy mindig itt lesz, minden este, még ha megrettent is még ha ijeszt is. De egy biztos pont volt az életembe. Aztán, az elmúlt három napban nem jött. Nem bírtam tovább, meg akartam halni. A démonom nélkül…túl unalmas az élet – állítja egy nő, aki a Szent Mungóba került az elmúlt két éjszaka.

-         Ezek őrültek! – kiáltott fel Scathach.

-         „Én egy vizidémon segítségével tanultam meg úszni. Annyira megrémisztett, hogy ösztönösen megpróbáltam menekülni, és ezért úsznom kellett. Azóta nem félek tőlük.”

-         „ Én személy szerint örülök, hogy megszabadultunk a démonoktól. Kellemetlen lények voltak mindig is, ráadásul az óvatlan varázsló garantáltan az áldozatává vált.”

-         „Az apámat egy démon falta fel. Szerintem nem kell többet mondanom.”

-         „ Én szerelmes vagyok egy démonba. Mikor láthatom újra?”

-         Na jó ebből elég volt! – dobta félre az újságot Scathach, s szemrehányóan nézett Wywernre. – Gondolom milyen elégedettek vagytok. Az egész világ rólunk beszél. Legalábbis London biztosan. – s elmerült a habokban. Ahogy ismét felbukott levegőért, Wywern törülközővel a kezében várta a királynőt. Scathach kérdőn pislogott rá.

-         Látogatód érkezik úrnőm – tartotta a fürdőlepedőt Wywern.

-         Kicsoda? – facsarta a vizet hosszú hajából Scathach.

-         A Fantomkirálynő – felelte meghatározhatatlan hangsúllyal Wywern.

-         Morrighan? – Scathach elvette a törülközőt, s miközben kilépett a kádból elgondolkodva itatva testéről a nedvességet feltette a kérdést: - Ugyan mit akarhat? Nem a legjobbkor jött – sóhajtotta Scathach.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés