|
2. fejezet
callie 2011.02.07. 12:57
...melyben a Potter házaspár látogatást tesz a Prewetteknél. A Lestrange fivérek vitorlát bontanak. A hétvégén Dorea és Charl a Prewett családnál töltötte a szombat esti vacsorát. Dorea hűvös nyugalommal költötte el a vacsorát. Egyenes szálú fekete haja, a hátára omlott. Lucretia átható pillantását így is az arcán érezte szüntelenül.
- Hallom új palánták érkeztek a kertetekbe Ignatius – köszörülte a torkát Potter.
- Ó igen, a minap ültettem el, de nem igazán fog szárba szökkenni, nagyon nem szereti ezt a vizenyős időjárást, ami itt van nálunk – kapott egy falat húst a szájába Ignatius.
- Ezek az idegen vidékekről származó dolgok már csak ilyenek. A külhoni dolgokról jut eszembe, a héten jó kapásom volt a Kereskedelmi Főfelügyeletnél. Dorea, találkoztál már az üggyel? – fordult a felesége felé Potter köhécselés kíséretében.
- Igen, már meg is hoztuk az ítéletet – felelte szárazon Dorea.
- És, mi a határozat? – dohogta Potter.
- Ha jól emlékszem 200 galleon pénzbírság - nézett a férjére Dorea, miközben kihúzott derékkal a borba kortyolt.
- Túl engedékeny voltál – hunyorított rá a szemüvege mögül Potter. – Gondolom nem véletlen – húzta el a száját.
- Az ítéleteket nem egymagam hozom Charlus. Ez a Wizengamot egybehangzó döntése volt – felelte rá hidegen Dorea.
- De gondolom közben jártál az érdekében és szép szavakkal, meg előbányászott paragrafusokkal elsimítottad neki az ügyet.
- Nem szokásom személyeskedni egyetlen ügyben sem – felelte metszőn Dorea. – Ezt tiltja a Wizengamot etikettje is.
- Ugyan már, mindig mindenhol vannak kiskapuk.
- te bizonyára jól ismered ezeket Charl – vágta rá fagyosan Dorea.
- Várjatok kimaradtunk a beszélgetésből? Milyen ügyről van szó? – csapott le Lucretia.
- Az illetőt ti is ismeritek. Elkaptam egy mondjuk így, illegális árúfuvarozót. Rabastan Lestrange-t – felelte Charlus, s közben fuldokló köhögés jött rá.
- Rabastan Lestrange-nak bírósági ügye volt!? Hűha! És te nem is mesélted Dorea! – intett szemrehányóan Lucretia.
- Nem tartottam említésre érdemesnek. Amúgyis jelentéktelen ügy volt. És jelentéktelen személy – nyomatékosította Dorea. Miközben a szemét forgatta, Potter köhögőrohamán. Türelmetlenül zongorázott ujjaival az abroszon. Potter levette a szemüvegét, hogy a szeméből kicsorduló könnyeket megtörölgesse. Végre elmúlt a köhögőroham.
- Charl mit szólnál egy whiskyhez a dolgozószobában? – fejezte be a vacsorát Ignatius.
- Jól hangzik – emelkedett fel az asztal mellől Potter is. Ahogy bezáródott a két férfi mögött a dolgozószoba ajtaja Lucretia azonnal lecsapott Doreára.
- Már mindent értek – jegyezte meg sokat sejtetően Lucretia.
- Mit? – törölte át közönyösen a szája szélét Dorea.
- Hogy mitől vagy ennyire feszült. Régen láttalak ilyennek. S most megint az a vibrálás van benned – fürkészte Lucretia.
- Csak a szokásos, sok a munka – felelte kitérően Dorea.
- Te feszült vagy, Rabastan pedig, Kelet-Afrikába indult száz vakmerő férfival. Nundu vadászatra – tette hozzá nyomatékosan Lucretia.
- Nem! – nyögte Dorea ledermedve.
- De igen! Te tényleg nem olvasod a Transzformációs Szemlét! Volt benne egy riport Rabastannal, hogy mit érez, hogy hogyan készül rá, meg ilyesmik. Nagyon érdekes volt – kacsintott Lucretia.
- Túl veszélyes! – ráncolta a homlokát felpattanva Dorea.- Őrült!
- Való igaz. A Nundunak már a lehelete is mérgező – emlékeztette Lucretia.
- De miért? – suttogta a függönybe Dorea.
- Én azt hittem erre a kérdésre te jobban tudod a választ – lépett hozzá az ablakmélyedésbe Lucretia.
- Mire célozgatsz? – nézett rá szemöldökét megemelve Dorea.
- Hogy van egy olyan sejtésem, hogy találkozott veled. Mit mondtál neki, hogy idáig fajult a dolog, hogy Rabastan a vesztébe akar rohanni? – hajolt közelebb Lucretia.
- Nem mondtam neki semmit – tiltakozott Dorea.
- Tehát találkoztatok – mosolygott elégedetten Lucretia.
- Véletlenül összefutottunk – dőlt az ablakpárkánynak keresztbe tett kézzel Dorea.
- Kikosaraztad?
- Nem volt mire kosarat adnom!
- Mindketten tudjuk, hogy Rabastan…
- Semmi közöm hozzá, Rabastan a tárgyalás kapcsán érdeklődött, elmondtam amit mondhattam és ennyi.
- És erre Rabastan hirtelen elhatározta, hogy megöleti magát valahol Kelet-Afrika erdeiben egy nunduval. Remek! Lehettél volna kevésbé kegyetlen. Rabastan meg akar halni! Miattad!
- Ne dramatizáld túl! – vetette ellen Dorea.
- Ismerlek! Miket vágtál a fejéhez?
- ÉN? Ő volt aki nekem támadt és aztán vérig sértett – felelte rá Dorea.
- Tehát veszekedtetek
- Mi ebben a meglepő? Nem először tesszük – húzta el a száját Dorea.
- Nincs lelkiismeret furdalásod? Egy nundu elé kergetted. Nagyon elkeseredett lehet, ha nem akar élni – mondta csalódottan Lucretia.
- Lehet, hogy nem találkoznak nunduval – harapott a szája szélére Dorea.
- Sovány remény – felelte rá Lucretia. S megragadta Dorea karját. – Hogy lehettél ilyen? Csak egy kis reményt kért semmi többet!
- Fogalmad sincs, hogy mit kért! – rántotta ki a karját Dorea unokatestvére karjaiból.
- Tehát, sokkal többet kért? – csapott le mohón Lucretia.
- Lucretia!
- Jól van na! Egyszerűen már csak a gondolat is olyan romantikus. Neked legalább van egy lovagod.
- Rabastan egyáltalán nem a lovagom – mondta elutasítóan Dorea.
- Mindegy. Legalább valami izgalmat visz unalmas életedbe. A legtöbb aranyvérű nőnek ennyi sem jut.
- Egyáltalán nem unalmas az életem – tiltakozott hevesen Dorea.
- A Wizengamotban nem. Na de a magánéletben? – kérdezte elhalkuló hangon Lucretia.
- Nunduvadászatra ment? Ez már biztos? – Dorea idegesen emelte a kezét a szájához. – Most mi lesz?
- Igen biztos. Fogalmam sincs, de nundu-vadászatról nem sokan tértek vissza élve – sopánkodott Lucretia. – Persze vakmerő. S hát Rabastan keresi az izgalmakat. Nem véletlen, hogy mindig is irántad érdeklődött.
- meggondolatlan mint mindig – hunyta le a szemét Dorea.
- Jaj Dorea! Lehet, hogy téged nem érdekel. De mint mardekárost! Én tényleg féltem. Amikor olvastam azt a cikket én olyan ideges lettem! Egész éjszaka nem tudtam aludni. Meg fog halni! Olyan rettenetes – futott könnybe Lucretia szeme. – Rabastan mégsem egy idegen. És hát nem olyan rossz ember ő. És hát olyan fiatal. Nem is tudom. Hiányozna a társaságból. Persze, olyan ritkán látjuk, mert mindig úton van. De akkor is! És – Lucretia könnyes szemekkel felnézett Doreára. – Belegondoltam ,hogy Merlinre milyen szerelmes lehet beléd, ha inkább már meg akar halni. És hogy irántam miért nem érez soha senki sem így és jaj Dorea olyan szerencsés vagy, hogy titkon van egy férfi aki ennyire szeret és csak rajtad áll, hogy beteljesüljön és…nem is értem hogy tudod megállni…
- Sosem hozott igazán kísértésbe – vetette ellen Dorea.
- Komolyan nem? Hát… pedig nem egy eldobni való – habozott Lucretia. – Ez az igazi plátói szerelem. Jaj hát elég rövid ideig tartott…
- Dorea drágám indulhatunk? – lépett az étkezőbe Potter véget vetve ezzel a két nő beszélgetésének.
- Részemről igen. Lucretia – búcsúzott el Dorea az unokahúgától. Lucretia szemét törölgetve szorította magához Doreát.
Lágyan ringott a hajó. Rabastan a kajütben pihent, jó széllel haladtak az Atlanti – óceánon, Afrika partjait követték le, megkerülik az egész kontinenst. Hosszú út. Elég hosszú, ahhoz, hogy elfelejtse Doreát. Vagy legalábbis megpróbálja. Persze reménytelen volt. Mert minden nap rá gondolt.
- Kapitány! Várjuk a fedélzetre! – kiáltott be Rodolphus a kabinba. Rabastan kilépett a fedélzetre.
- Fordult a szélirány! Cikk-cakkban haladjunk matrózok, szemből fúj a szél! – kiáltotta Rabastan, s figyelte, ahogy a vitorlákat átforgatják. – Na jó, nézzünk egy kis irányt. A partok mentén túlságosan csapkodnak a hullámok, jobb ha távolabb hajózunk, ott csendesebb a tenger – Rabastan a kezébe vette a türkös szextánst és a Nap felé irányozta. – Jó lenne már tudni, hogy hol járunk pontosan Afrika mentén. Ideje megnézni, hogy hanyadik szélességi foknál járunk – A billenőkart mozgatva, Rabastan lehozta a Napot a horizontra, s bemérte a szöget. – tizenegyedik fok, tizenkilenc szögperc. De már a déli féltekén! Haladunk fiúk! Hamarosan elhagyjuk a trópusokat.
- Én bánom a legkevésbé, iszonyat hűség volt – törölgette a homlokát Rodolhpus.
- De öcskös! Ahová tartunk, ott is meleg lesz. Csak nem a nyugati oldal, hanem a keleti trópus – mosolygott Rabastan. Rodolphus meghúzta a whiskysüveget. – Van már híred Voldemortról? – kérdezte Rabastan halkan.
- Semmi – rázta a fejét Rodolphus. – Nem válaszol a levelekre. A baglyok üresen jönnek vissza. Eltűnt és úgy tűnik, nem akar érintkezni velünk.
- Talán megelégelte a támogatásunkat. Lehet, hogy egyedül akar kicsit lenni. Hagyjuk Rodolphus. Ha elkészült , felkészült, biztos, hogy meg fog keresni minket ne aggódj.
- Annyit még biztosra tudok, hogy nem került a Roxfortba tanárként – mondta lehangoltan Rodolphus.
- Rá fogunk akadni előbb vagy utóbb. Úgy tűnik, most mindenki szünetet tart. Lazítsunk és élvezzük az utazást! – állt a hajókormány mellé Rabastan, s megragadta a kormánykereket. – Menj pihenj hat óra múlva váltasz – szólt hátra öccsének. Rodolphusnak nem kellett kétszer mondani, behúzódott a kapitányi kabinba.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
